Módy György szerk.: A hajdúk a magyar történelemben (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 10. Debrecen, 1969)

Dankó Imre: A hajdúság eredete

pedig „nem akarván nemzetünk hóhéri lenni" felismerte a XVII. század legelején hazánk alapvető társadalmi és politikai érdekeit Bocskai István hívó szavára a nemzeti függetlenség ügye mellé állott. Meg kell emlékeznem egy érdekes kísérletről is. A hajdúság eredetének tisztázása szempontjából már Takáts Sándor, azután Györffy István is nagy fontosságot tulajdonítottak a „hajdú" szó eredetének, származásának. Ezen a véleményen voltam én is és megpróbáltam a hajdú szó történelmi-társadalmi körülményeinek, alak- és jelentésváltozásainak feltárásával a magyar hajdúság eredetének homályos részeit felfedni.

24 Megkíséreltem a hajdú szót a Balkán minden nyelvében és hazánk déli részein a magyarban is ismeretes és használatos „haj de" „előre!", „nosza!", állatterelő szóból származtatni, ami által a vele jelölt népelemet is délszláv-balkáni eredetűnek állítottam, mely a XVI. század közepén a török hazánk területén való terjeszkedése révén magyarosodott meg. Fejtegetéseimet azonban nyelvtörténeti adatokkal nem sikerült igazolnom. Ellenben sikerült egy széles körű vitát indítanom a hajdú szó körül, amely bár sok részeredményt hozott is, a hajdú szó eredetét illetően nem járt megnyugtató eredménnyel.

25 Történetük, társadalmi fejlődésük további menete már nem tartozik tárgyam körébe. Mindössze azt szögezem le, hogy Bocskai és utódai hajdútelepítései révén sok ezer földönfutó vált a haza és a nemzeti ügy odaadó harcosává, lett ismét építő jellegű társadalom tagjává. Letelepítésük, kiváltságolásuk párját ritkító szociálpolitikai tett volt, melynek következményei egészen a legutóbbi időkig pozitív irányban mutatkoztak meg. A hajdúság eredetéhez még csupán annyit fűznék hozzá, hogy ismertetem a magyar hajdúság csoportjait. Legismertebb haj dií csoportunk a hét hajdú város hajdúsága, amely a XVIII. században önálló közigazgatási egységgé, a Hajdúkerületté szervezkedett. A velük szomszédos Szabolcs vármegyei hajdútelepek, valamint a bihari hajdúvárosok kiváltságait nem sikerült megtartaniuk a lakosoknak. Hasonló sorsra jutott a magán hajdúi minőségben letelepített Sajó— Hernád melléki vagy másnéven zempléni hajdúság is. Arra a társadalomtudományi törvényre való hivatkozással, hogy azonos gazdasági-történelmi-társadalmi viszonyok azonos társadalmi formációkat hoznak létre, említjük meg a teljesen elmerült dunántúli hajdúság két csoportját. Az egyikről, mely a tiszáninneni, a Rákóczi-család által telepített hajdúsághoz hasonló volt és a Batthyány-család pártfogását élvezte, Zimányi Vera adott tudósítást.

26 A másik csoport az érdekesebb, mert olyan helyben maradt, balkáni típusi! hajdúság volt, mint az említett armatolok, klephták, uszkókok vagy hajdútok. Ezek főleg Baranyában tevékenykedtek, az erdőkbe, mocsarakba húzódva, onnét esetenként ki-kirontva pusztították a törököt. Ezekről is alig szólnak feljegyzéseink, feldolgozásaink.

27