Módy György szerk.: A hajdúk a magyar történelemben (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 10. Debrecen, 1969)

Dankó Imre: A hajdúság eredete

Ez valóban így is volt, ha a kétféle hajdú között lényeges különbség nem is volt. A szerteszét kóborló hajdúk ugyanis alkalmasint katonai szolgálatba szegődtek; minden katonáskodó hajdú először kóbor, a maga kezére dolgozó hajdú, azaz szabad hajdú volt, ahogy akkoriban nevezték. így írt róluk a hajdúk egy másik korai krónikása, Bocskai Papp Lajos is.

5 Bocskai Papp a hajdúk eredetét a hajcsárokban jelölte meg, akik már az 1498. évi 29. tc. szerint arra voltak jók. hogy a nyugatra hajtott marhákat kísérve megtámadják a harmincadosokat és a harmincad vám lefizetése nélkül vigyék ki a marhákat az országból. Természetesen útközben is jó szolgálatot tettek a marhatulajdonosoknak; őrizték a csordát a támadások, rablások ellen. így, mint fegyveres hajcsárok jelennek meg a hajdúk az 1514. évi törvényekben is. A 60. tc. 2. pontja elrendelte, hogy a „közönséges nyelven hajdúknak nevezett barompásztorok se hordjanak kopjákat és egyéb fegyvereket". A 3. pont pedig arról intézkedik, hogy azt a hajdút, aki fegyvert hord „bárki, bárhol elfoghatja, s elsőízben ki kell herélni, másodízben ha megint fegyvert visel, feje essék vagy más halállal bűnhődjék". A 61. tc. pedig kiköti, hogy „marhapásztoroknak jóhírű embereket s nem másokat kell tartani". Dudás Gyula, a szabad hajdúk mindmáig legjelentősebb történetírója szerint is a hajdúk a hajcsárokból keletkeztek.

6 De ezentúl sem ő, sem a két előző történetíró részletesebben nem foglalkozott a hajdúság eredetének kérdésével. Takáts Sándor hatalmas munkássága vetette fel tulajdonképpen ezt a kérdést. Számos tanulmányban, kisebb-nagyobb közleményben, sok-sok levéltári adat felhasználásával azt állította, hogy a hajdúk a hajtókból — hajcsárokból — keletkeztek, a lakóhelyeikről elűzött jobbágyok pedig darabontok lettek. Ezeken szerinte, bár a XVI. század 40-es éveiben vagy a XVI. század közepén magyarrá lettek, a régi szláv eredetű gyalogság hatása meglátszik.

7 Takáts a magyar gyalogság kialakulása szempontjából rendkívül fontosnak tartotta a XVI. századi hajtókát, hajcsárokat. Szerinte a XVI. századra egy külön hajcsári rend alakult ki, amelyben a régebben bevándorolt délszláv pásztorelemek a magyar hajtókkal összeolvadtak. Rámutatott arra is, hogy ez a hajcsár-rend már az 1514. évi parasztháborúban is nagy szerepet játszott és a megtorlás törvényei ezért is fordultak oly szigorral ellenük. Takáts szerint a XVI. század közepén a már fejlődésben levő magyar gyalogság nagy nyeresége volt a hajdúság. 0 is kétféle hajdút különböztetett meg: a marhahajcsárokat, illetőleg a belőlük alakult szabad hajdúkat és az úgynevezett iratos vagy királyi hajdúkat, akik katonáskodtak és rendszerint egy-egy végvárban éltek. Hangsúlyozta, hogy a hajdúk különösen a török ellen harcoltak s külön ismertette a naszádosok, a vízi hajdúk életét is.

8 Takátscsal többen vitába szálltak, főleg azt kifogásolták, hogy nem hasznosította a hadtörténelmi irodalmat. Igaza védelmében Takáts Sándor széles körű kutatást folytatott a régi magyar pásztorság életének tárgykörében annak igazolása szempontjából, hogy a XV—XVI. századi fegyvert viselő pásztorok-hajtók kevert rétegéből alakult ki a XVI. század elejére a szabad hajdúság. Érdekesen a XVI. századi és még a Bocskai István által letelepített hajdúságot is többségében délszlávnak mondta.

9 Ó volt az, aki a hajdúság eredete vizsgálatánál magának a hajdú szónak is nagy jelentőséget tulajdonított és azt állította, hogy az a magyar hajt igéből, illetve a hajtó melléknévi igenévből származott.

10 Sokak számára nem volt érthető, hogy Takáts miért ragaszkodik a hajdúk délszláv többségéhez, még a XVII. század elején is, amikor az akkorára már kiadott XVI—XVII. századi források világosan leírták, elmondták a hajdúk eredetét. Elég itt csak Illésházy István 1863-ban kiadott följegyzéseire hivatkoznunk, amelyekben például ez olvasható: „Ez időben sok szabad hajdúk támadtak vala a parasztság közül akik-