Módy György szerk.: A hajdúk a magyar történelemben (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 10. Debrecen, 1969)

Rácz István: Hajdútelepítések- és kiváltságolások

Rácz István HAJDÚTELEPÍTÉSEK- ÉS -KIVÁLTSÁGOLÁSOK Történetírásunk hozzávetőlegesen egy évszázad óta foglalkozik a hajdúkérdéssel. E viszonylag gazdag történeti irodalom jelentős eredményeket ért el: számos részletkérdést véglegesen megoldott s ugyanakkor a további kutatás számára is jó alapul szolgál. Nem hallgathatjuk el azonban, hogy a korábbi — elsősorban a felszabadulás előtti polgári — történetírásunk a hajdúkérdést térben és problematikában leszűkítette. Vizsgálódása középpontjába a hajdúk katonaipolitikai történetét állította (korántsem a teljesség igényével) s csupán a hét hajdúváros kiváltságolását és települési rendszerét kutatta. Pedig a hajdúkérdésnek a katonai-politikai jelentősége mellett komoly figyelmet érdemel a társadalomtörténeti vonatkozása, ezen belül is a hajdútelepítések rendszerének, kiváltságolásának felmérése, elemzése s e telepítési rendszer sorsának nyomon követése.

1 A felszabadulás után — miként az egész magyar történetírásban — a hajdúkutatás síkján is előtérbe került a gazdasági-társadalmi struktúrának és a telepítés kérdéseinek a feltárása. Ebből a szempontból elég, ha csupán Szabó István, Balogh István, Makkai László, Szendrey István, Zimányi Vera, Dankó Imre és Rácz István publikációira utalok.

2 E bonyolult, sokrétű kérdéskomplexum részleteiben is megnyugtató tisztázása azonban már csak a forrásanyag szétszórtsága, ill. hiányossága miatt is bizonyára hosszú ideig várat még magára.A hajdúkiváltságolások és -telepítések problémáira azonban a kutatás jelenlegi szintje mellett sem lesz érdektelen a figyelmet felhívni, annál kevésbé, mert fő vonásait — ha nem is a véglegesség igényével — már az eddig feltárt forrásanyag alapján is felvázolhatjuk. Közismert, hogy a hajdúság létszáma a Bocskai-szabadságharc delelőpontján már elérte a 30000 főt. A hadműveletek befejezése után nyilvánvalóvá vált, hogy a hajdúkérdés megoldása elodázhatatlan. A fejedelem nem gondolhatott arra, hogy e nagy létszámú és folyton gyarapodó hajdúságot állandó zsoldosként saját seregébe fogadja. Önálló magyar hadsereg hiányában a kérdés rendezését így elsősorban az jelentette volna, ha a bécsi udvar szegődteti zsoldjába őket. A haditanács azonban előzőleg a már addig végvárakban harcoló hajdúk egy részét is szélnek eresztette. A hajdúkérdés megoldását ilyenformán az adott politikai körülmények között csak bizonyos társadalmi kiváltsággal egybekötött telepítés eredményezhette. A telepítés gondolatát a XVI. század közepén először a török hatalom,

1

' majd 1602-ben a Zemplén megyei nemesség,

4 három évvel később pedig Mátyás főherceg vetette fel,

5 de merőben eltérő elképzelések és indítékok szerint. Az előzőleg eléggé homályos formában és realitást nélkülöző hajdútelepítés eszméjét végül is Bocskai István terelte a megoldás útjára. Rövid fejedelemsége idején adta ki 1605-ben és 1606-ban a hajdúszabadság alapvetésének tekinthető két kiváltságlevelét, amelyekkel új fejezetét nyitotta meg a hajdúság történetének.

6 Bocskai kiváltságolása azt jelentette, hogy kb. 10000 privilegizált hajdú