Módy György szerk.: A hajdúk a magyar történelemben (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 10. Debrecen, 1969)

Benda Kálmán: A Bocskai-kori hajdúság összetétele és társadalmi törekvései

előtt lebegett. A hajdúság soraiban tömörülő parasztok tehát nem akarták újjá formálni a társadalmi rend egészét, mint a XVI. századi nagy parasztfelkelések, hanem a feudális rendszer adott keretei közt akartak a kiváltságosak legalsó lépcsőfokára bejutni. Ezért is lehetett fegyveres támogatásukat a rendi függetlenségi harc számára megnyerni. Mai tudásunk alapján nem bizonyítható, még csak nem is valószínűsíthető, s mi is csak mint lehetőséget vetjük fel: abban, hogy a hajdúkérdés végül is a szabad paraszti közösségek létrehozásában nyert megoldást, talán maguknak a hajdúknak volt kezdeményező szerepük. Ebben a vonatkozásban jelentősége van annak, hogy a Partium népe oly nagy számban volt képviselve a hajdúság soraiban. A Partium, a tiszántúli nagy uradalmak és a jómódú mezővárosok hazája, a reformáció óta állandó forrongásban volt. A protestáns prédikátorok, a XVI. század közepe óta a tiszántúli néptömegeknek ezek a szinte egyedüli ideológiai formálói, akiknek zöme maga is a mezővárosi parasztságból jött, ekkor még élesen antifeudális irányt képviseltek, amit a váradi és a debreceni nyomda kiadványai is hűen tükröznek. A Habsburgok zsoldosainak féktelen garázdálkodása azután a hatalmaskodó földesurakkal egyenrangú ellenséggé tette szemükben az idegen udvart is, s mindez az antifeudális és nemzeti törekvések szövetségének útját egyengette. A századforduló protestáns népi szemléletében a pápás vallást erőltető idegen uralkodó és a parasztságot robotoltató, elnyomó hazai földesúr együtt személyesítették meg a bibliai Antikrisztust, akinek megtörésére a prédikátorok nem szűntek meg híveiket buzdítani és lelkesíteni. A parasztságot és a hajdúkat harcba vivő vallási tanításokat, a tanítások nyomán kialakult tudatot azonban ma még nem ismerjük. Ennek felderítése és a történelem sorsfordulóin át való nyomon követése jövendő történeti kutatásainknak egyik, nem is kicsiny feladata. JEGYZETEK 1 A kérdés irodalmát az eredmények rövid summázásával együtt közli Béres András—Módy György: A hajdúság történetének és néprajzának irodalma (Debrecen, 1956. Alföld Füzetek 3. vö. Századok 1957. 475—476.) Az 1956 óta végzett kutatásokra 1. Szendrey István: A hajdútörténetkutatás újabb eredményei (Élet és művelődés. 1959. 56—59.) és Dankó Imre: A hajdúkutatás jelenlegi állása és feladatai (DMÉ, 1962—64. 47—57.) beszámolóit, valamint Rácz István kéziratos kandidátusi értekezését: A hajdúk a XVII. században (Debrecen, 1966. MTA Könyvtára, Kézirattár, D. 3176.) 2 Takáts Sándor: Rajzok a török világból (Budapest, 1915. II. 260.) Györffy István:

t A hajdúk eredete (Protestáns Szemle, 1927.) 133—141, és 220—229. és Magyar nép, magyar föld, (Budapest, 1942.) 133—152: Balogh István: Adatok a hajdúság XVI. századi népi összetételéhez (Ethnográfia 1942. 37—41): Rácz István: i. kandidátusi értekezése 39 s köv. és 81. 3 Nagy Sándor: Hajdúhadház története (Hajdúhadház, 1928) 9. 4 Rácz István: i. m. 33 s köv. 5 Molnár Erik: A nemzeti kérdés (Magyar Tudomány, 1960). (Újra kiadva: Vita a magyarországi osztályküzdelmekről és függetlenségi harcokról, Bp., 1965. 21. s köv. 1.); Nemzet és haza (MTA Társadalomtudományi Osztályának Közleményei 1961) 105.; Ideológiai kérdések a feudalizmusban. Történelmi Szemle, 1961. (Újra kiadva: i. m. 39. s köv.) Történetszemléletünk nacionalista maradványairól) Lj írás 1962 (Újra kiadva: i m. 90 s köv.)