Poór János: A hajdú városok gazdasági és társadalmi helyzete (1607-1720) (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 9. Debrecen, 1967)

Jegyzetek

A földtulajdon vonatkozásában lényeges eltolódás következett be. 1715ben a birtokosok 14,8%-a rendelkezett 1—4 köböl földdel, 1720-ban már csak 4,8-a. Az 5—9 köböl földdel rendelkezők esetében is több mint 50%-os csökkenés tapasztalható. A 10—19 köblösöknél 25%-ról 13,5%-ra esett vissza az arány. Ugyanakkor a 20 köblösnél fentebbi kategóriában tartozók százaléka növekedett 18,3-ről 20,1-re, 10,7-ről 14,5%-ra, 4,6%,-ról 12,5%-ra, 8,9%-ról 22,1%-raü és 1,2%-ról 5,4%-ra. Még szembetűnőbb az eltolódás, ha azt vizsgáljuk meg, hogy 1715-ben a lakosság 31,6%-a az 1—9-ig terjedő kategóriába tartozott, kik ha nem is teljesen, de részben fedezni tudták szükségletüket. Arányuk 1720-ra már 11,9%-ra csökkent. 1715-ben a lakosság 25%-a önellátó, illetőleg minimálisan árutermelő réteg, 1720-ban már csak 13,5%-a. Ezzel szemben 1715-ben a lakosság 43,7%-a tekinthető árutermelőnek és foglalkoztatott szükségszerűen állandó, vagy ideiglenes jelleggel bérmunkást, 1720-ra a hasonló vagyoni helyzetűek aránya 74,6%ra növekedett. A fentiek nyilvánvalóan mutatják a vagyoni helyzetben bekövetkezett eltolódás alaptendenciáját. Csökken a kisebb földterülettel rendelkezők aránya, miközben felduzzad a nagyobb vagyonnal rendelkezők száma. A kép önmagában megnyugtató is lehetne, ha az eltolódás úgy következett volna be, hogy az 1715-ben kisebb földterülettel rendelkezők léptek volna előre, vagyis oly módon ment volna végbe a vagyonosodás, hogy azok, akik 1715ben pl. 5—9 köblös földet bírtak 1720-ra már 10—19 esetleg 20—29 köblös földdel rendelkeznének. Ilyen eset is előfordult, azonban lényegében nem ez történt. A két összeírásban szereplő lakosokat névszerint és a megművelt földterületeik alapján összehasonlítottuk. Természetesen szó sem lehetett teljes egyeztetésről, A gyakran előforduló nevek miatt a lakosoknak csak kb. 70—80%-nál tehettük ezt meg. Azonban a változás alapiránya így is felismerhető: 1715 és 1720 között csupán 18 lakosnak maradt lényegében változatlan a földterülete. Ez a tény önmagában is mutatja a nagyfokú birtokmódosulást a hajdúvárosokon belül. 1715—1720 között növekedett a földje 156 lakosnak: 1—10 köblös között 32 főnek, 11—20 köblös között 59 főnek, 21 — 30 köblös között 17 főnek, 31—40 köblös között 25 főnek,41—50 köblös között 7 főnek, és 50 köblösön felül 16 főnek. A növekedés összmennyisége 3816 köböl föld: az 1 főre eső növekedési átlag 24,4 köböl. 1715-ben még nem szerepelt az összeírtak között (tehát nem volt földtulajdonos) 241 olyan lakos, akiket 1720-ban már földbirtokosként tüntettek fel. A birtokukban levő föld mennyisége 9656 köböl, vagyis az 1 főre eső átlag 40 köböl. Sokatmondó a megoszlásuk: 1715 és 1720 között 10 köbölig szerzett földet 27 lakos; 10 és 20 köböl között 41 lakos; 20 és 30 köböl között 48 lakos; 30—40 köböl között 36 lakos; 40—50 köböl között 24 fő; 50 köblös föld 65 lakos. 1715—20 között 47 lakosnak csökkent a földterülete. A csökkenés mennyisége 817 köböl, ami 17,4 köböl átlagnak felel meg. A csökkenés megoszlása a következő: 1 és 10 köböl között csökkent a földje 26 lakosnak; 10 és 20 köböl között 8-nak 20 és 30 köböl között 6-nak; 30—40 köböl között 2-nek; 40—50 köböl között l-nek és az 50 köböl felettiek közül 4-nek. Feltűnő, hogy a 10 köbölig terjedő földdel rendelkezők közül többnek csökkent a földje, mint a többieknek együttesen.