Poór János: A hajdú városok gazdasági és társadalmi helyzete (1607-1720) (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 9. Debrecen, 1967)

VI. Társadalmi helyzet

VI. TÁRSADALMI HELYZET (1660—1720) 1. A hajdúvárosok lakóinak száma a XVII. században A hajdúvárosok társadalmi arculatának pontos felrajzolásához a XVII. századból egyetlen összeírás sem maradt ránk. Ez nem véletlen. A hajdúvárosok lakói kiváltságolt népelemnek számítottak, s ezért az országos összeírásokból a XVII. század folyamán kimaradtak. Ugyanakkor a hajdúközösségeknek sem volt szüksége arra, hogy a lakosokról pontos nyilvántartást vezessenek. Amíg kiváltságaik fejében katonai szolgálattal tartoztak, addig a városok — az erdélyi fejedelmekkel és a Habsburg uralkodókkal történt megállapodás alapján — megfelelő létszámú katonát állítottak ki. A katonai szolgálatot helyettesítő adófizetés bevezetését követően sem volt szükség a lakosok pontos számbavételére, mivel a hajdúvárosok adóösszege vagy megajánlás, vagy a Habsburgok kívánságának figyelembevételével alakult ki. Mindkét esetben a birtokosok valódi teherbíró képességétől függetlenül állapították meg a hozzájárulás mennyiségét. A hajdúvárosok magistratusai ezt az eszmei összeget aztán szétoszthatták a lakosok között anélkül, hogy pontos nyilvántartást vezettek volna az adózókról. A Bocskai adománylevelek csaknem 10 000 hajdúvitéz letelepedését tették lehetővé. Az 1702-ben megtartott első hivatalos összeírás adatai szerint már csak 841 adózó családfő élt a hat hajdúvárosban. A megdöbbentő létszám csökkenés indokolja, hogy a szórvány adatok alapján kísérletet tegyünk a lakosság létszáma alakulásának megbecsülésére a XVII. század folyamán.'

210 Az első lényeges kérdés az: letelepedett-e a kiváltságot nyert 9954 hajdúvitéz a hajdúvárosokba, vagy sem ? Bocskai halála után a privilegizált hajdúság két részre szakadt : a Halasi Fekete Péter befolyása alá kerülő és a Nagy András mögé felzárkózó csoportra. Az előzőek a hajdúvárosokba telepedtek le, az utóbbiak a Bihar megyei erdélyi fejedelmi hajdútelepüléseken kerestek otthont maguknak. Tehát a hajdúvitézek csak egyik része húzódott meg a 6 hajdúvárosban 1606 után. Véleményünket bizonyítani látszik Kércsy István Szabolcs megyei alispánnak 1613-ból való követutasítása. Panaszt emelt a hajdúk garázdálkodása miatt, s ennek kapcsán említést tett az egymáshoz közel-közel való hajdúvárosokról: Böszörményről, Hadházról, Polgárról, Nánásról, Szoboszlóról, Vámospércsről, Kábáról, Szent Margitáról, Újfaluról stb., „kiben ezren, kiben hétszázan, kiben négyszázan laknak".

211 Csupán Dorog hiányzik a felsorolásból. Ennek alapján feltételezhetjük, hogy négy-ötezernél többen aligha választották végleges lakóhelyül a Bocskai és Báthori Gábor által adományozott hajdúvárosokat, a többiek Bihar megyében telepedtek le annál is inkább, mivel a XVII. század végéig gyakorlatilag nincs különbség a 7 hajdúváros és a bihari stb. hajdútelepek kiváltságai között. Politikai és egyéb megfontolások miatt — a későbbiek során is — napirenden voltak az egyik hajdútelepről a másikra történő költözések, csak a harmadik hajdúfelkelés után ezer hajdií Derecskére való áttelepüléséről van adatunk.

212