Poór János: A hajdú városok gazdasági és társadalmi helyzete (1607-1720) (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 9. Debrecen, 1967)
V. Gazdasági helyzet
vetésre használt területet és harmadik fordulóként az ugart kellett összeírni. 180 Az adatokból nem állapítható meg, hogy a hajdúvárosokban volt-e ugar. Megítélésünk szerint ilyen határrész nem volt, mivel ebben az időben még ismeretlen a nyomásos gazdálkodás. 1720-ban pedig — függetlenül a fordulóktól — azt a területet (az irtásföldet is) fel kellett tüntetni, amelyet gazdája három évi időszakban be szokott vetni. 181 1715 Város Családfő n/.ániii Szántóföld (pozsonyi merő) Egy családra eső átlag Vámospércs 24 234 10,6 Hattház 31 1 Sól 1 ^ 50 Dorog 43 1 413 3 / 4 32,8 Nánás 102 1 918% 18,8 Böszörmény 138 2 99iy 4 21,7 Szoboszló 109 2 616% 24 Összesen 447 10 735% 24 1715-re az egy adózó családra jutó földterület 24 pozsonyi mérőre emelkedett. Feltűnően magas az átlag Hadházon és Dorogon, de ezek valódiságát sem vonhatjuk kétségbe. Ha ugyanis megtévesztő adatokat akartak volna szolgáltatni a város vezetői, akkor inkább kevesebb földterületet szerepeltettek volna, mint többet. 1720 V áros Családtagok száma Megművelt föld köbölben Egy családra eső átlag köbülben Vámos-Pércs 38 739 19 Hatház 40 1 519 38 Dorogh 50 2 393 1 / 9 47,8 Nánás 111 3 841 35 Böszörmény 119 6 517% 54,8 Szoboszló 121 4 524 37,4 Összesen 479 19 534 40,8 1715 és 1720 között az egy birtokosra eső földterület 66%-os emelkedésének lehetünk tanúi. 182 A hajdúvárosokban a XVIII. század elején a földek nagyfokú koncentrációja kezdődött meg. Az addig szántóföldi művelés céljaira kijelölt, használt területek egyre kevesebb kézbe összpontosultak. Ebben a folyamatban két tényező játszott fontos szerepet. A kibontakozó gabonakonjunktúra miatt a földművelés túllépi az önellátás kereteit,kezdetét veszi az árutermelés, azért a módosabb hajdúk és jövevények igyekeznek minél több földet szerezni annál is inkább, mivel nem befolyásolta az általuk fizetett adó összegét. 183 A XVIII. század elejétől (II. Rákóczi szabadságharca idején, de 1711 után is) állandóan növekedett a hajdúvárosok lakóinak adóterhe. Az adózás szempontjából számításba jövő lakosok száma — az összeírások szerint — 1702—1720 között több mint 40%-kal