Poór János: A hajdú városok gazdasági és társadalmi helyzete (1607-1720) (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 9. Debrecen, 1967)

I. A kiváltságolt hajdúk várostelepüléseinek főbb ismérvei (1607-1631)

2. A kibontakozó önkormányzat néhány jellemző vonása A hajdúvárosok önkormányzatának

23 kereteit nem szabályozták az adomány és a megerősítő oklevelek.

24 Mint tudjuk, a hajdúközösségeket katonai érdekek hozták létre. Feladatukká tették, és a hajdúvitézek maguk is vállalták az ország függetlenségének védelmét. Az adománylevelek kiállítása alkalmával tehát természetesnek tűnt, hogy a hajdúvárosokat mint katonai egységeket katonai keretek között irányítják: egy-egy hajdútelepülés élén áll, a kapitány, s akinek segédkeznek az intézkedések meghozatalában és végrehajtásában a kisebb katonai egységek parancsnokai; a hadnagyok és a tizedesek. A letelepedés után első években a hajdúvárosok lakói állandóan fegyverben voltak. A felmerült polgári jellegű ügyek alárendelt jelentőséggel bírtak, s így azokat is elintézhették katonai keretek között. A hajdúkapitányok felosztották egymás között a Bocskai által adományozott földeket. A kapitányok irányításával határozták el a letelepedés rendjét, a földhasználat módját stb. Az egyszemélyi irányítás megfelelt az erdélyi fejedelmek és a Habsburg uralkodók érdekeinek is, hisz ezáltal biztosíthatták a hajdúvitézek egységes fellépését az adandó politikai és katonai kérdésekben. Nem véletlen, hogy az első önkormányzatra vonatkozó utasítás is ebben a szellemben íródott. Bocskai halála után a Habsburgok arra törekedtek, hogy a jelentős katonai erőt képviselő hajdúvárosokat saját szekerükbe fogják, vagyis a magyar függetlenség védelmezése helyett a Habsburg hódító politika eszközeivé változtassák azokat. Ennek a koncepciónak volt reális alapja. A hajdúvitézek katonai vezetői között ugyanis volt egy olyan nagy tekintélyű csoport, amely a kiváltság megvédelmezését és tovább fejlesztését a Habsburgokhoz való csatlakozásban látta biztosítottnak. A Halasi Fekete Péter vezetése alatt Szoboszlón letelepedett hajdiík egy része hajlamosnak mutatkozott már ekkor a szabadságharcos szellem feladására, s a többi hajdúvárosban is voltak követőik. Ezért nem véletlen, hogy amikor 1615—16-ban a Habsburgok minden erejüket mozgósították Bethlen Gábor erdélyi fejedelem ellen, akkor Bethlennek minden diplomáciai képességét, katonai erejét latba kellett vetnie azért, hogy a hajdúvárosokat a Habsburgok oldaláról a maga pártjára vonhassa.

25 A hajdúvárosok önkormányzatába való — felülről és kívülről történő — beavatkozást Forgách Zsigmond kassai generálisnak a hajdúk kapitányaihoz 1613-ban küldött utasítása jelentette.

26 Maradéktalan megvalósulása korlátlan egyszemélyi vezetést eredményezett volna. Teljhatalommal ruházta fel a kapitányokat nemcsak katonai, hanem polgári ügyekben is. Arra akarta rábírni a hajdúközösségeket, hogy a Habsburg-barát Halasi Fekete Péter utasításaihoz tartsák magukat katonai kérdésekben. Elrendelte, hogy azt a hajdút, aki más pártra áll át, azonnal küldjék Kassára és többé ne engedjék be a hajdúvárosokba még a családtagjait sem. A Habsburg érdekek érvényesülését szolgálta az a pont is, mely szerint új kapitányt csak a felsőmagyarországi főkapitány nevezhet ki a hajdúvárosok élére. Van azonban Forgách instrukciói közötti egy olyan paszszus, amely — írójának akarata ellenére is — az egyszemélyi vezetéssel ellentétes tendencia megvalósulásának kiindulópontjává válhatott: „Hogy penig az kapitánynak törvény és igazságszolgáltatásban jobb módgya lehessen, maga mellé 12 főlegényt eskettesen az törvényeknek meglátására." Feltételezhetjük, így akarta elérni, hogy a kapitányok minden figyelmüket az alapvető politikai és katonai kérdésekre irányíthassák, s ne kelljen nekik a jogi kérdések eldöntésébe bonyolódniok, s tekintélyüket nap, mint nap kockára tenniük. Mindenesetre a fenti rendelkezés az egyszemélyi vezetéssel ellentétes testületi önkor-