Papp József: Tiszacsege (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 8. Debrecen, 1967)
A jobbágyfelszabadítást követő évtizedek
sával a lakosság a pusztító ártól egyelőre megszabadult. De azt rövidesen nyomonkövették a rendkívül száraz évszakok. Ezekre a szomorú évekre így emlékezik vissza a falu krónikása, Pethő Bálint : „Az 1863-ik év örökre kitörölhetetlen, siralmas emlékű maradánd a magyar haza évkönyveiben. Az 1861- és 62-ik évek is már szárazak voltak, ezeket követte a még azokat is sokrészben felülmúló iszonyú száraz év 1863. Már megelőző tele is ez év nyarának annyira száraz volt, hogy egész február és március hónapokban száraz, poros úton lehetett járni, egész télen alig volt valami hó, de voltak kemény, száraz hidegek. Amilyen volt a tél, olyan volt a tavasz, de még sokkal inkább olyan lett a nyár. Pünkösd tájt már elkezdett aszni minden mező, minden vetemény, annyira, hogy kivált az Alföld térségein Kunság, Jászság, Hajdúság, Bihar, Békés, Csanád, Alsószabolcs, tehát minálunk is a szó teljes értelmében utcaporához hasonlóvá vált a mező. A fűnek — úgylátszott — gyökere is végképpen elveszett. A gabona, de csak az őszi, alig nőhetett meg egypár arasznyira, az is silány, mely alig hozott valami termést. A tavaszi vetemény a szó teljes értelmében elveszett mind, vagy alig maradt valami csekélység, barmok, juhok, sertések éhendöglöttek. Iszonyú volt látni a mezőben, sokhelyen a rakásrahányt dögöket, melyeken a ragadozómadarak lakmároztak kedvökre. A juhászok sok helyeken nyáj nélkül maradtak, mert a nyáj kidöglött. Egy darab használható lovat lehetett kapni 2—3 forinton, de ha jobb volt 10—15 forinton. Egypár tinó 3 Ft-tól 20 Ft-ig kelt, egy meddő tehén 20—25 forintért. A juh darabja 1 forintért, ha volt aki meg merte venni, egy rúgott borjúért 2 forintot fizettek. Csodálatos isteni gondviselés volt, hogy a Nyírségen, általában az északi megyében, tűrhetően jó termés volt, ez okozta, hogy a gabona ára nem ment feljebb 8 forintnál, sőt ősszel 6 forinton volt kapható. Takarmány is ottan bővebben termett s az alföldiek barmaikat felibe oda adták telelni, de amibe aztán nem sok köszönet volt, mert a nyerészkedés ott sem maradt el, minden kisdarabka földet túlságosan megterheltek, vagy kevés takarmányra tiltott mennyiségben vették fel az állatokat, aminek következtében sokaknak állatjai ha itthon megmaradtak is, az átteleltetés rossz volta miatt pusztultak el." A katasztrofálisan száraz évek után, 1870-től több mint 10 évig, ismét a Tisza áradásai veszélyeztették a falu lakóinak amúgyis tönkrement gazdaságait • 1879-ben és 80-ban a belvizek teszik tönkre a csegeiek vetéseit. A század végén kapitalizálódó helyi nagybirtokok a nagyobb eredmények elérése céljából modernebb gazdasági eszközökkel dolgoztak. Ennek következtében egyre kevesebb kézierőre volt szükségük, ezért Csegén is sok volt a munkanélküli. Volt olyan paraszt, aki aratás idején hallatlanul olcsón, már 1/17-nyi részesedésért is vállalkozott munkára. Míg az 50-es években még bérleti földet is kaphatott a paraszt a földesúrtól, addig most ilyesmiről szó sem lehetett. Amilyen mértékben csökkent a mezei munka bére, úgy emelkedtek évről-évre a haszonbérek. A század végén alábbszállt a mezőgazdasági termékek ára is. Ez azonban ismét csak a szegényparasztokat sújtotta. A korabeli állapotok illusztrálására ismét Pethő Bálint írásából idézünk: „A közlakósság részéről kénytelenek vagyunk-évről évre tapasztalni, hogy vagyoni tekintetben alábbszállnak, a hajdani szép terjedelmű baromtenyésztés megszűnt, nem jövedelmez többé, olcsó lett az ár, a juhtenyésztést a gyapjú ára nagymérvű alábbszállásával csaknem egészen megszüntették, a nagyobb birtokosok nem adhatnak annyi munkát és igy jövedelmet a munkás részére, mint az előbbi években, olcsó lett a föld termése, olcsó lett minden, az adó nagy, pénz nincs".
