Papp József: Tiszacsege (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 8. Debrecen, 1967)

A falu gazdasági és társadalmi helyzete a XVIII. században

zése. A földesúri allódiumoknak a jobbágygazdaságok rovására történő gyarapodása az állam kárára történt. Az állandó hadsereg fenntartása nem kis összegbe került, nem volt hát közömbös az uralkodó számára, hogy az adózó bázis, a jobbágyi telekállomány csökkent. Másrészt az árutermelésre berendezkedő nagybirtok urai egyre nagyobb igényeket támasztottak a telkét megtartó jobbágyokkal szemben is. A földesúri követelések sok esetben olyan méreteket öltöttek, hogy a jobbágyok emiatt sem tudták az állammal szembeni kötelezettségeiket teljesíteni. A fiziokrata tanok hatásaképpen az uralkodó körök, az államtanács tagjai rájöttek arra, hogy az állam fenntartásának költségeit a földből eredő jövedelmekbőllehet és kell biztosítani. Amikora monarchiának a hétéves háborúban megnövekedett pénzügyi terheit rendezni akarták, megkísérelték a rendeket is adófizetésre bírni. Miután a kísérlet kudarcot vallott, az uralkodó Mária Terézia tanácsosai szorgalmazására elhatározta a jobbágysághelyzeténekfelülvizsgálását. Kezdetben különböző tiltó rendelkezésekkel próbálták a jobbágytelkektovábbi csökkenését megakadályozni. E rendelkezések értelmében a földesuraknak nem volt szabad többek között az elhagyott jobbágy telkeket kisajátítani. Akirályi tilalom azonban nem sokat használt, azokat a legtöbb helyen kijátszották, különösen az Alföldön, ahol a jobb ágy-telkek méreteit sem urbárium, sem contraktus nem rögzítette. Időszerű volt hát egy olyan generális intézkedés megtétele, amellyel az előbb vázolt folyamatot meglehetett állítani. A királynőnek a jobbágyság sorsának javítását célzó javaslatait az 1764. évi országgyűlésen a rendek nem fogadták el. Bebizonyosodott, hogy a rendek a jobbágyföldesúri viszony rendezését nem kívánják s az ezzel kapcsolatos terveket a legközelebbi országgyűlésen is leszavaznák, ezért más választása az uralkodónak nem lehetett, mint kiadni úrbéri rendeletét. Az úrbéri rendelet, melyet 1767. január 23-án bocsátott ki az uralkodó, egyöntetűen és országosan szabályozta a jobbágy és földesúr viszonyát. Az úrbérrendezés végrehajtása során a megyei kiküldöttek a földesúr megbízottjának jelenlétében a falu képviselőinek kilenc kérdést tettek fel. E kérdésekre adott válaszok alapján, továbbá a parasztok telekméreteinek ismeretében a királyi biztos elnökletével a megyei bizottság állapította meg az urbárium végleges szövegét. A kilenc pontra adott válaszokból tudjuk többek között, hogy a falu határa 1772-ben . . . „három Járásbul áll, megtermi mind a Búzát mind a kéttzeres életet, ugy a Gabonát, apát, zabot és kölest is megtermi, négy és hat vonó Marhával való Szántás után, ganajozás nélkül". Továbbá az is kiderül, hogy „Nem egyformán vagyon ezen Helyiség Lakosainak Szántó Fölgye és kaszállója; mindazáltal egy Jobb gazda ember mind a három Járáson tizennyolc Posonyi mérőt el-vethet, ezen kivül mintegy négy Szekér Szénát meg-kaszálhat". A szántóföldek jelentős része szikes, a kaszálókat pedig gyakran, tönkreteszi a tiszai áradás. A föld után fizetendő taksát az előzőekben már említettük. Nem szóltunk azonban arról, hogy „ha a Földes uraságnak ugy tettzik, a Taksát Robotával szokták felváltani, úgymint egy marhás gazda tizennégy tizen négy nap, egy gyalogszeres penig tíz nap szokott kaszállani. Ezen kivül ezen Helységben kinek kinek a Lakosok közzül maga különös szolgálattyának rendi nincsen meg-határozva, hanem a midőn a Földes uraság szolgálattya kivánnya, tesznek a Lakosok illyetén Szolgálatot, úgymint: a mezőben termett élettyét a Földes uraságnak a Szénával együtt bé horgyák, ezen felül Teher alá szokták Szekereket adni, ide öt és hat mért földnyire lévő Helyekre." A földesúri járandóságok közé tartozott még a természetbeni szolgáltatás a nóna, azaz a termény és a bárány kilenced része. Falunk esetében azonban a lakosok minden féle termésnek és a báránynak is csak a tizedét adták a földesuraknak. Másféle adózásra, sem pénz-