Papp József: Tiszacsege (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 8. Debrecen, 1967)

Falunk a középkorban

Utcarészlet 1907-ben (Gurányi Ödön felvétele, Néprajzi Múzeum Etimológiai Adattára) Csege fejlődésének jelentős állomása, amikor mezővárosi (oppidum) kiváltságot nyer. E kiváltságát megörökítő oklevelet nem ismerjük, feltehetően Zsigmond király korában kaphatta. Fejlődése csúcsát azonban csak Mátyás uralkodása alatt érte el, amikor a gabonatermelés mellett az állattartás is igen jelentőssé vált, s egyre nagyobb arányokban kezdett kibontakozni a marhakereskedelem. A Debrecen környékén, a Hortobágy füves térségein tenyésztett szilaj szarvasmarha állomány jelentős része a csegei réven kelt át a Tiszán, hogy piacot keressen a nyugati országrészeken, nem utolsó sorban a bécsi és más külföldi városok vásárain. Á megindult kereskedelembe valószínűleg a falu is belekapcsolódott, hiszen az oklevelekben számontartott szántóföldek, rétek és kaszálók a korabeli színvonalnak megfelelő gazdasági fejlettségre utalnak. A mezővárosok a középkorban királyi vagy magánföldesúri fennhatóság alatt állottak, közülük az volt a szerencsésebb, amelyik a királyt mondhatta urának. Külsőségekben nem sokban különböztek a parasztfalvaktól, de jogilag annál inkább. A mezővárosok lakói nagyobb szabadságot élveztek, mint a jobbágy falvak lakossága. Szabadabban költözködhettek, piacot és vásárt tarthattak, maguk választotta bíráik voltak és talán ami a legfontosabb, a földesurak ügyeikbe kevésbé avatkozhattak bele. A földesúri fennhatóság alá kerülés, különösen a királyi hatalom gyengülésekor, gyakran egyet jelentett a kiváltságok megszüntetésével. A mezővárosok sorsát — köztük talán Csegéét is — az 1514. évi Dózsa-féle jobbágyfelkelést követő megtorló intézkedések pecsételték meg. Ezt követően a mezővárosok legnagyobb része a jobbágyfalvak színvonalára süllyedt, s a jobbágysorba taszított lakosság szabadabb életformára hosszú évszázadokig nem is gondolhatott.

33 A középkori falu lakóinak életéről keveset tudtunk mondani. A ránkmaradt