Papp József: Tiszacsege (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 8. Debrecen, 1967)

1944. október 19-től napjainkig

könyvállománya és olvasóközönsége is örvendetesen gyarapszik. Itt is függetlenített könyvtáros igazítja el azokat az olvasókat, akik régen az iskolás könyveknél egyebet aligha olvastak. A felszabadulás előtt a továbbtanulni vágyó csegei gyerekeket, azok a szülők akik tehették, legfeljebb a tiszapolgári katolikus polgári fiú- és leányiskolába adhatták. Középiskolát is csak a jobb anyagi körülmények között levőek végezhettek Debrecenben, vagy Miskolcon. Ezek száma ám elenyészően kevés volt. A falu történetében első ízben — rendkívüli szorgalmuk és tehetségük révén — csak a „Kovács fiúk" jutottak el az oktatás legfelső szintjéig, az egyetemig. Az utóbbi 20 év alatt nem csak a középiskolát végzettek, hanem az egyetemi diplomát (tanár, mérnök, orvos, gyógyszerész, közgazdász stb.) nyertek száma is jelentős. Ennek a ma élő nemzedéknek voltak kiváló nevelői azok a tanítók, akiknek nevét kegyelettel jegyezzük itt is fel. Az elsők között Németh István szerepeljen, aki nemcsak tanította az öregebbeket, hanem családja második és harmadik generációja is a faluhoz hűen maradva, élethivatásul a pedagógus pályát választotta. Az elhunytak között van Szombathy Béla, Tóth Sándor, Tíner Lajos és Szűcs Lajos, akik szintén számos nemzedéket oktattak, neveltek. Külön kell megemlékeznünk a falu szülöttjéről, s „a falu tanítójáról" Lévay Mihályról, akinek emlékét a tornyos iskolán elhelyezett emléktábla őrzi. Lévay Mihály nagy lokálpatrióta, a faluhoz kapcsolódó történetek hű őrzője, továbbadója volt.

217 A hagyományok, az apáról fiúra szállt legendák kiemelkedő események őrzői, de az írott emlékek is többnyire a rendkívüli históriák körül sokasodnak meg. Ezeket a hétköznapitól eltérő történéseket szokás sorsfordulóként emlegetni. Á sorsfordulók, melyekben falunk is bővelkedik, megrázkódtatással, olykor tragédiákkal járnak, de mindig újat, fejlődést hoznak. Ma is olyan kort élünk, amely sorsforduló, egy nemzedék sorsfordulója. A szocialista társadalom felépítése velejárójaként többek között a paraszti életforma is megváltozik. Ebben a változásban nem kisebb dologról van most szó, mint a magántulajdon boldogító érzésének az elvesztéséről. Évszázadok hosszú során át milliók akarásai sűrűsödtek a magántulajdon gyarapításának vágyában, nem könnyű hát tőle szabadulni. A nagyüzemi gazdálkodással járó kezdeti nehézségeken még nincs túl a parasztság, ezért annak gyakorlati hasznát nem láthatja s nagyszerű távlatait nem értékelheti kellőképpen. A változás, mely az új szocialista rend parancsszava is, lassan a ma még tiltakozók ellenére is végbemegy s ha egyelőre keserves áron ugyan, de parasztságunkat arra neveli rá, hogy nem a föld, hanem a rajta élő ember a fontos.