Papp József: Tiszacsege (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 8. Debrecen, 1967)

Az ellenforradalmi rendszer évei

másik részét pedig, akik társaik érdekében sztrájkba léptek, kényszerítették a munka elvégzésére.

164 Ehhez hasonló esetek az ország más területén is gyakran előfordultak. A Szovjet-Oroszországból hazatért foglyokat különösen vigyázták, nehogy ártalmas kommunista eszmékkel megmételyezzék az itthoniakat. A fogságból hazatérteknek kezdetben hetente, majd havonta kellett a helyi csendőrőrsön jelentkezni. A bérből élő munkásság helyzetét az egyre erősödő infláció is sújtotta. A korona értéke egyik napról a másikra zuhant lefelé. A külföldi tőke segítségével a kormány csak 1925-ben stabilizálta a pénzt, korona helyett pengő lett a fizetési ezköz. Ezzel egyidőben stabilizálódni kezdett átmenetileg a gazdasági élet is. A gazdasági konszolidáció elsősorban a háborúban meggazdagodó, az infláció latt spekuláló pénz-arisztokráciát tette a helyzet szinte korlátlan urává. Az iparbárók megvásárolták a különböző pártokat is s végeredményben kezükben tartották a Horthy-rendszer végéig a hatalmat. Ugyanakkor azonban a munkásság sorsa semmit nem változott. Falunk esetében a kis- és nagymajori, valamint a cserepesi cselédség helyzete is kriminális. A Hajdú megyei tisztifőorvos jelentésében arról ír, hogy a tífusz, a tuberkulózis a konvenciós cselédek közül szedi a legnagyobb számban áldozatát, s ezeknél a legnagyobb a gyermekhalandóság ,,. . . a legtöbb cselédgyermek éhes, tetves, piszkos, rongyos". A földtulajdonnal rendelkező parasztság sorsa sem sokkal különb.

165 Azok, akik 1909-ben jelzáloggal vásárolták meg az Alsórétet, Intát, adósságaikkal küszködtek, de nem voltak különb helyzetben a Nagyatádi földreform során földhözjutottak sem. A Hatajon és Zátonyban házhelyhez juttatottak egy része a húszas évek végén házfelépítés céljára kölcsönt vett fel a Falusi Kislakásépítő Szövetkezettől. A ,,FAKSZ"-os háztulajdonosokat a reformföld megváltási ár törlesztése és kamata mellett e kölcsönök visszafizetésének évi terhe is nyomta. Nem csoda hát, hogy már 1929-ben, de különösen a gazdasági válság idején az új birtokosok közül egvre többen hagyták el parcelláikat. Az 1929-ben beköszöntő és 1933-ig tartó gazdasági válság a magyar parasztságra csaknem végzetes kihatású volt. Ezekben az években falunk lakosságának jelentős része (4502 fő) a mezőgazdaságból él. Az ipar 394, a kereskedelem 105, a közlekedés és posta 151, a közszolgálat, egyéb szabadfoglalkozás 134, csendőrség 15, nyugdíj 55, házi cselédeskedés 74, és egyéb foglalkozási ág 91 fő számára nyújt megélhetést.

166 Míg a kereskedelem, ipar és más foglalkozási ág többé kevésbé biztos megélhetést nyújtott, addig a mezőgazdaságban foglalkoztatottaknak csak egy negyede volt képes a földből megélni. A nagybirtokon s elenyésző számban a paraszti gazdaságokban, tanyákon 837 fő cselédsorban tengeti életét. A parasztság jelentős része kb. 50% tehát munkaalkalomra, kereseti lehetőségre várt. A gazdasági válság következtében azonban munkaalkalom egyre kevesebb kínálkozott. Az elképesztően nehéz helyzetre jellemző a megye vitézi székkapitányának szigorúan bizalmas, belügyminiszterhez küldött, 1931. évi jelentése, melyben arról ír, hogy a polgárság hangulata az egyre súlyosbodó gazdasági válság miatt nyomott. „Gondolatvilágát a létfenntartásért folyó nehéz küzdelem tölti ki. Sokat foglalkoznak mostanában az újságokban megjelenő' szovjet hírekkel. Bár belátják, hogy a magyar kormány egymaga tehetetlen a szovjet terveinek a megakadályozásában," de mégis hibáztatják a kormányt, hogy a közmunkák megindításával nem igyekszik a munkanélküliséget csökkenteni s ezáltal a nyomort enyhítve az agitációs alapot is megnehezíteni. A gazdák helyzete azt lehet mondani, hogy a lehető legrosszabb. „A legna-