Papp József: Tiszacsege (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 8. Debrecen, 1967)

A falu belső és külső területének leírása

még a XVIII. században is valószínűleg a korábbi, eredeti szerkezeti formáját őrizte meg. A falu alaprajzát tekintve az ún. halmazfalu-h típusába sorolható. Ez amolyan szabálytalanul épült, nem elrendezett települési forma, mely megtalálható a világnak szinte minden táján. Az ilyen települések a legősibbek. A falusias településeknek más népeknél is megtalálható említett típusától számos alföldi magyar falu, köztük Csege is bizonyos vonatkozásban eltér. Ez az eltérés pedig abban mutatkozik, hogy amíg más, primitív fokon élő népek a megélhetést jelentő házi állatokkal egy fedél alatt laktak, addig a magyarság állatállományát a lakóhelytől elkülönítve tartotta. Az így létrejött, sajátosan csak Magyarországon kialakult települési formát, kertes vagy másképpen kétbeltelkes településként tartja számon a szakirodalom.

4 A kertes település — Györffy István sokat vitatott álláspontja szerint — a magyarság honfoglalás előtti életmódjával, a nomád pásztorkodással összefüggő jegyeket hordozza magában. A nomadizáló népeknek, a jó legelő miatt az állatokat messze vidékre kellett terelgetniük s ezért könnyen mozgatható, állatbőrökből készített sátrakban laktak. Sátraikat huzamosabb időre csak télen, rendszerint valamely halászatra is alkalmas folyó mellé ütötték le. Ilyenkor az állatokat a sátrakat körülvevő karámokban őrizték. A sátrak egymás közelében meglehetős össze-visszaságban csoportosuló tömegét, ezt az ideiglenes települési magot, mint valami külső övezet vette körül az állatok, a karámok gyűrűje. Később, amikor a magyarság a Kárpátmedencében megtelepedett és lassan hozzászokott, vagy rákényszerült az egy helyben maradáshoz, a téli szállások nagy változáson mentek át, a sátrakat fokozatosan az állandóbb jellegű lakóházak váltották fel. Az állatokat azonban továbbra is a lakóházak övezetétől távolabb, az ún. kertekben tartották. A lakóházakhoz évszázadokon át nem csatlakozott kerítéssel körülhatárolt terület, gazdasági udvar. Ezt a külön álló kert helyettesítette. Falunk esetében kezdettől fogva a lakóházak közös földre épültek s a XVIII. század közepéig a határbeli szántók, rétek, legelők a belső telekkel szoros egységet nem alkotnak. Erről egyébként számot ad egy 1738-ban keletkezett irat is: „Possesio hue non est ad Sessiones redacta sed in Terra Communi aedificatus habent incolae Domos."

5 A belső, közös területen az épületek helyének kijelölésekor csak a terepviszonyokat és a nap járását vették figyelembe. A lakóházak szabályos utcasorokat nem képeztek csak a révbe vezető országutat hagyták szabadon. A XVIII. században épült lakóházak egyetlen tartozéka a gabonás vermek, melyek a sötétben járkálókra nagy számuk miatt igen veszélyeseknek bizonyultak, ezért a tanács külön statútumban rendelkezik a szabadon hagyott vermek befedése tekintetében. A kertek, körülkerített helyek voltak, ahová a legelőről hazatérő jószágot terelték. Ezeket a nagy karámokat, az állatok trágyájából emelt fallal, a geraggjával választották el egymástól. Kezdetben ide nem építkeztek, az állatok télen-nyáron a szabad ég alatt tanyáztak. A XVIII. századból rendelkezésünkre álló adatokból kitűnik, hogy a kertek funkciója idők folyamán változó. A változás a gazdálkodási rendszer alakulásától függött. Amikor a parlagoló művelés helyébe a két, majd a háromnyomásos gazdálkodási rendszei lép, a nyomáskényszer következtében a szántóföldekről kiszorult konyhakerti növények, a bab, borsó, lencse, dinnye, zöldség, sáfrány stb. termesztése a kertekben folyik. Csegén a XVIII. század közepétől három nyomásban művelik a földeket; a kertekben folyik a konyhakerti növénytermesztés. Az