Béres András: A nádudvari fekete kerámia (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 6. Debrecen, 1965)
A nádudvari fazekasság története
Végül az 1820—30-as évek között azért megalakították a céhet, de a sok maga kezére szokott mester nem támogatta a korábbi állapothoz megkötöttséget jelentő érdekvédelmi képviseletet, s az lassanként feloszlott. Mégis elkövetkezett az idő, hogy a század közepe táján, jóllehet Tiszafüred és Mezőcsát mellett Debrecen fazekas ipara is virágkorát élte, a nádudvari száz főnyi fazekasok társaságának készítménye keresett árucikké vált. A néhány évig tartó 90—95 taggal megalakult fazekas céh és céhesség emlékei, ha szokásokban nem is, de a hagyományban, emlékezetben elevenen élnek. Fazekas István szépnagyapja, mint fazekas volt az újonnan alakult céh látómestere, s a családban hagyományozódott az emlékezés, mely szerint volt céhelnök, céhmester, látómester, jegyző és szabadítóbizottság. A Fazekas család hagyománya szerint K. Kovács Sándor céhmester, Fazekas István látómester, Kiss György céhjegyző mint fazekasok lettek a céh vezetői. 15 A céhelnök és céhmester feladata volt a céhbeli mesterek panaszos, vagy vitás ügyeinek orvoslása, tanulók, azaz inasok szegődtetése, szabaduláskor a döntő szó kimondása, mesterlegénnyé avatása. A látómester tiszte volt a mesterséget tanulók munkáját figyelemmel kísérni, szabaduláskor a kemencéből kikerülő edényeket látni, megvizsgálni. De a látómester feladata volt, az is, hogy az egyes mesterek által kiégetett árukat megnézze. Addig ugyanis nádudvari mester nem vihette készítményét vásárra, míg a látómestcr meg nem nézte helyben nem hagyta, hogy jó, áruba bocsátható. A jegyzőVégezte kötetelességét, vezette a céh jegyzőkönyveit, számadásait. A szegődtetés is a céh elöljáróság előtt történt. A tanulni vágyó ifjúnak a 14 évet be kellett tölteni, amikor a szülő a tanítómesterrel a céh vezetősége előtt állapodtak meg az inas törvényes kötelességeiről. A szegődési idő 4—4,5 év volt. A beszegődött inas kötelessége az első évben: agyagkészítés, tüzelés, mindenféle házi munkánál segítés, mesterével piacra járás. Mivel mind a régi mesterek, mind utódaik paraszti munkával is foglalkoztak, így az inas tavaszi munkák idején kapálni segített, nyáron markot szedett. Minden héten hétfőn kora reggeltől szombat délután öt óráig dolgoztak. Ezután még kitakarította a műhelyt is, tekintve, hogy ez is az inas feladatkörébe tartozott. A vasárnap általában szabad volt, vagy ekkor pénzért dolgozhatott mesterének. Ez a kevés kereset volt a zsebpénz a szegődésbe foglalt koszt és kvártéj mellett. A második, harmadik évben korongoztak, mintáztak. Ekkor már ritkábban mentek vásárokra, piacra, vagy kinti munkára, azt ugyanis végezte az újabb inas, mivel több hasznot hajtottak a műhelyben. A negyedik évben megszűnt minden kinti munka és a tanulónak nem volt kötelessége a műhely takarítása, sem a piacra járás. A negyedik éves inast a céhmester is meglátogatta. Ilyenkor, mintegy elővizsgán csinálnia kellett valami különösebb dolgot. Ha azt a céhmester kifogástalannak találta, akkor egy félévet elengedtek az inasidőböi. Ha a szegődés négy és fél évre szólt, akkor már az utolsó évben minden héten egy napjáért segédi fizetést kapott, ezen kívül járt egy öltöző ruha és egy pár csizma, de ez is csak akkor, hajói viselte magát, vagyis szófogadó, szorgalmas volt. Nagy kitüntetés volt a szabaduló legény számára, ha szabaduláskor a mestere mindenféle kéziszerszámmal ellátta és úgy engedte útnak. Kedvenc inasa számára búcsúzóul még egy emléket, egy ajándék darabot is készített, amit aztán az sokáig megőrzött. Ha pedig fia folytatta a mesterséget, vagy családjának valamelyik tagja, példának állította a család clé a kapott darabot: „ezt még apád kapta inas korában", mert nagy megbecsülést jelentett az ilyen ajándék egy szabaduló inas gyerek számára. A szabadulásnak és mesterlcgényavatásnak megvolt a külön szertartása.
