Béres András: A nádudvari fekete kerámia (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 6. Debrecen, 1965)

Az edény készítése

az 1. szőrre. Meglévén határozva, hogy eladás és kereskedés végett még téglát sem szabad legyen senkinek sem vetetni következő képen ellene mondhatatlan igazság, hogy cserép edényeket is eladás és kereskedés végett senkinek se földbér fizetés nélkül készíteni ne engedtessen és aki a közönséges földből hasznot kíván venni, tartozik az olyan közönséges föld hasznáért a Földes Uraságnak a Meghatározott egyéb iránt is kevés földbért megfizetni. Ennélfogva köteleztetnek a Mezőőr urak az olyan Fazekasokat, akik a földbért meg nem fizették a cserépedényeknek való föld hordásától eltiltani, kik ha hatalmaskodni kívánnak az ilyen törvénytelen hatalmaskodó tilalom rontónak marháit hajtják be és a járásbeli Tekintetes fő Szolgabírónak az ilyen behajtott marhákat vissza adják, megvétetvén az ilyeneken mind a földbér, mind az általok okoztatandó költségek. Ezen kívül az utakban tétetett gödrök az egyenesség ellen vannak és azokból sok szenvedhctetlcn károk okoztathatván tehát ügyész úr adjon be a Tekintetes Nemes Vármegyére egy felhívást, hogy az ilyen utakban tétetett veszedelmes gödrök iránt hathatós rendelést tenni a Tekintetes Nemes Vármegye Méltóztasson." E jegyzőkönyv egyszerű tanúsága meggyőz bennünket arról, hogy nem is volt könnyű fazekasoknak hozzájutni a legfőbb anyaghoz, az agyaghoz, mert az agyagbányászás már a XIX. század elején a földesúrral szemben minden fazekasra kötelességet rótt. Ez az intézkedés megnehezítette a háziiparszerű fazekasság helyzetét. Az agyagbányászat igen nehéz és sok tapasztalatot, hozzáértést igénylő feladat. Általában ősszel végzik. Jó fazekas csak az lehet, aki az agyagot jól ismeri, mert különben a mester igen sok bajnak és bosszúságnak teszi ki magát. A rosszul választott agyagból égetés során sok a selejt s nem egy fazekast tett tönkre az agyag kellő ismeretének hiánya. Azt tartják, hogy jó agyag a fehér-föld alatt található, a nem szikes földön. A fehér föld alatt 60—80 cm mélyen levő gyenge sárgás agyagréteg legalkalmasabb a munkához. Ha tiszta vízbe teszik érintés nélkül nem malik szét. Csupán 6—8%-a homok. Az agyagrétegben nagy „kutyafüles" kavicsot lehet találni. Ezt az agyagot átszűrve, törés, repedés nélkül lehet megdolgozni. Az ilyen agyagréteg vatagsága 80 — 120 cm.

36 A jó agyagot már bányászás alkalmával kikísérletezi a tájékozott fazekas, minden agyagréteget megvizsgál.

37 A vizsgálat elterjedt módja szerint magával visz egy db kettő decis poharat, abba összenyomás nélkül beletesz egy darab agyagot, rá annyi tiszta vizet tölt, hogy ellepje. Ezután öt percen keresztül áztatja, miközben az agyag között levő homok, mivel nehezebb az agyagnál, finom szemcsékben leülepszik a pohár aljára, ugyanakkor az agyagréteg kis apró ikrákban felül marad a homok tetején. Ha a mester még nem elégedett az eredménnyel, akkor kevés ecetes szeszt tölt hozzá, melynek maró hatása egy pillanat alatt porlasztja az esetleg még szét nem vált agyaghomok réteget és ha meszes gyengén pezseg. Ha pezseg, serceg, akkor erősen mésztartalmú. A homok, mész és agyag fajsúlyának különbözősége miatt külön rétegben ülepszik le, alul a homok, rá a mész és legfelül az agyag. A három réteg arányából állapítják meg az agyag összetételét. Ha az agyagban vörösessárga oxidálódott réteg található bizonyságul más eljárást alkalmaz. A kivett agyagot beleteszi az ecetes vízbe, s tesz hozzá sót is. Az oxidos rész a pohárban levő folyadékot vörösre festi, ha erősen megfesti, vagy akár csak színesíti is, akkor már az agyag nem használható. A meszes agyagot gyengének tartják, nem bírja úgy a megmunkálást. Korongolásnál nehezebben nyúlik. „Nem enged, nehezen dógozható." A mázas edény készítéshez még inkább a meszes agyag a jobb. A vastartalmú égetés során