Kurucz Albert: Az észak-bihari szőlőművelés és borgazdálkodás (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 5. Debrecen, 1964)

III. A szőlőskertek építményei

Ï6. Heverő (dikó) is rendszerint szalonnát sütöttek. A kcrcplővel jelezték a csőszök az ebédidő kezdetét is. Az ebédet a szőlőben csak a nagyon magának való ember fogyasztotta cl egyedül. Ha elérkezett az ebéd ideje, szedték a tarisznyát s a kunyhóhoz mentek. A kunyhókban állandóan tartottak száraz gallyat, venyigét a szalonnasütéshez, s füvet a tűzgyújtáshoz. Minden ember vitt a kezében dirib-darab karót, ágat, száraz gallyat, hogy legyen mit tenni a tűzre. A pirítós alá is kellett néhány darab karó, hogy ne a piszkos konyhára kerüljön. A sütők elkészítve állottak, hiszen azokat állandóan ott tartották a konyhán, vagy a konyha fölötti fakampón. Legfeljebb újra kellett hegyezni, ha már elégett a sütő vége. A szalonnasütések a legjobb alkalmak voltak mesélésre, katona és egyéb történetek elmondására, politikai események megvitatására. A társalgás rendesen több óráig elnyúlt. Ugyancsak nagy tanyázások színhelye volt a kunyhó csők idején, amikor a kertben dolgozók a kunyhóba szorultak. Ilyenkor a kötözésre, vagy szüretelésre kijáró nők — női füleknek nem való — vaskos férfi beszédet hallhattak. A férfiak csak férfi társasághoz voltak szokva, hiszen a szőlő megmunkálása teljesen a férfiakra hárult, kivéve a kötést s az ezzel járó kacsolást. Az ebédnél és tanyázásoknál borozgatás nem volt. A bihari szőlőtermelő gazdák bora rendszerint már tavaszra elfogyott. Szüret után viszont mire a bor megforrott, egyetlen munka maradt, a fedés. Ekkor már inkább borozgattak a kunyhókban. A kunyhókba jószágot sohasem kötöttek be. A régebbi szüretkor a jószágot nem is volt szabad a kertben hagyni. Reggel kihúzatták a szekereket, s a jószágot kihajtották a kertből. Csak este hajtották azokat vissza a hazahúzatáshoz.