Jankó Ákos: Hajdúvid (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 4. Debrecen, 1963)
A lakosság honfoglalása
A felszabadulás előtti bizonytalan sorsú mezőgazdasági bérmunkásság viszontagságos életének és a falu mai lakói megváltozott életkörülményeinek összehasonlításánál a legszembetűnőbb különbséget Balogh Márton élettörténetében szemlélhetjük. Már 9 — 10 éves korában gulyásbojtárnak szegődött. Nem szerette ezt a foglalkozást, mert keskeny legelőt kapott a jószág számára, egy kis eső hamar megugrasztotta a gulyát és sokat kellett a jószág után szaladni. Csak egy nyarat töltött cl a gulya mellett, azután hazament és otthon földműves munkákat végzett. Később egyik nyáron csikósbojtár lett. Kisbojtárok csak ketten voltak, ezért nem bírta a ménes mellett a munkát. A következő évben kocsis volt, azután kommenciós cselédnek szegődött el az egyik uradalomba. — Egy esztendőt nem kötnek a fához, megpróbálom — mondta az apjának. Két évig volt az uradalomban, egy évig béres, egy évig pedig kocsis. Ezután Vidre jött a Forrai birtokra béresnek. Itt 10 évet töltött, majd a szomszéd tanyába ment tanyásnak. Két év múlva innen a böszörményi Telekföldre költözött, ismét két év múlva, amikor megnősült, hazaköltözött Böszörménybe szülei házába. Innen ment el a szentgyörgyi (Hajdéiszcntgyörgy) uradalomba hónapos cselédnek. Egy hónap helyett kilenc hónapot töltött ott mint béres, majd elhagyta az uradalmat, mert összeveszett a számtartóval. Visszament a Forrai tanyára, mivel ott véleménye szerint többre becsülték. Egy évet töltött ekkor a Forrai tanyán, azután két évre a dorogi földön volt kommenciós béres. Innen másik gazdához került, de annál sem tudott egy évnél tovább maradni. Mint mondja, olyan gazda volt ez, akiknél egy évben két-háromszor is váltották egymást a cselédek. Ekkor taksásnak ment a szomszéd tanyára. A dorogi földről a fehértói (Kunfehértó) földre került négy évre béresnek, azután visszajött Böszörménybe és tanyás lett a Telekföldön. Mikor a gyermekei iskolába kezdtek járni, az iskola miatt kénytelen volt a városhoz közelebb költözni. A Déli Lucernásban kapott házhelyet, de pénz hiányában nem tudott arra házat építeni, az adót viszont a telekért fizetni kellett, így kénytelen volt a házhelyről lemondani. Ekkor hallotta a hírt, hogy Viden falu épül. Nem szívesen írt alá a házigénylési lapnak, mert sokalta a házért a 15 000 Ft-ot. i 952-ben már a Kinizsi Tsz tagja. Ebben az esztendőben 276 munkaegységet teljesített a szövetkezetben, ahol megkereste a kenyérgabona-szükségletét, azonkívül minden munkaegység után 3,64 Ft készpénzt kapott, háztáji földjének termése is pótolta jövedelmét. Felesége a háztartás mellett kosárfonással foglalkozott, a kosarakat megrendelésre kukorica csuhéjból készítette, árából a háztartási kiadásokat fedezte. A háziipari munkáknak mellékjövedelmet célzó lehetőségeit más családok is igyekeztek kihasználni. Kcnderfcldolgozással, fonással-szövésscl már senki sem foglalkozott, habár e munkáknak különösen Hajdúdorogon igen nagy imáltja van. Hajelúnánáson évtizedek óta igen nagy jelentősége van a háziipar terén a szalmafonásnak, az új faluban azonban ezt a mesterséget már a Hajdúnánásról költözött lakók sem gyakorolják. Ezek helyett a kosár- és szatyorfonás lendült fel a faluban. Néhány csaláei selyemhernyó-tenyésztéssel tett szert jelentősebb mellékjövedelemre. A faluba való beköltözést a régi kedvezőtlen lakásviszonyok, a bérelt vagy csclédi, tanyasi viszonyban használt házak saját lakással való felcserélésének igénye, a saját ház körüli gazdaság kialakításának, a jószágtartás korlátozatlanságának lehetőségei siettették. Ugyanakkor sok gátló körülmény nehezítette meg a falu lakosságának gyors és zökkenőmentes honfoglalását. Az új ház teljes birtokbavételéig, a családi és ház körüli élet kialakításáig igen sok nehézséggel kellett a lakóknak megbirkózni, a rideg, befej czctlen és csupasz falakat meleg otthonná varázsolni. Az éij faluban a lakosság c törek-
