Nyakas Miklós: A hajdúvárosok országgyűlési képviseleti jogának elnyerése 1790-1791 / Hajdúsági Közlemények 17. (Hajdúböszörmény, 1992)

Tartalom

rendeivel mindenekben egyet értsenek és egyben vetett vállakkal minden erejekkel munká­lódjanak. (Költ nemes hajdú városok közönséges gyűlésében Pünkösd havának 17-ik napján 1790-ik esztendőben nemes Szoboszló városában.) (Hbm. U. Hajdúnánás U.V.A. 301/a/7. Pag. 196-209.) Jablonczay Petes János és Nánási Oláh Mihály a Hajdúkerületnek Buda, 1790. jún. 2.) (H. ker. közgy. ir. F. 1. No. 98. 1790.) Tekintetes Nemes Districtus! Mi mint a Tekintetes Districtusnak az Ország Gyűlésére küldött Követtyei itt idejében meg jelentünk ugyan; de mindazért hogy még Követtségünk Kérdés alatt vagyon, mind pedig hogy a szállások az ide rend kivül gyülekezendő Nagy és kissebb Uraságokra nézve igen szűkek, negyed napokat kellett el töltenünk mig sok fáradozásaink, és sok Helyeken tett kéréseink után Szállást találhattunk. A ki tsak itt nints hihetetlennek tartya a* Szállásoknak drágaságát, próbáltuk bent Budán, és ott két Szobát Hólnaponként ötven aranyon adtak volna; próbáltunk Pesthenn, ott ismét két szobát hetenként már öt forintokon tartottak, alább nem is akarták adni. Mit vólt mit tenni! Más móddal kellett a' szállás kereséshez fogni, azzal a' móddal nagy nehezen sikerült is Budán a Rácz Városon éppen a' vas rúdas ferdő mellett meglehetős szállásra találnunk, de ezt a' módon, másként nem tsinálhattuk, hanem tizen nyólcz aranyakon, és egy jó féle Szalonnával, de ezt sem tudjuk lészen-é állandó vagy sem, kivált ha a' Szalonna el küldése sokáig fog késni. Ezen szállást úgy igyekeztünk ki tsinálni, hogy ha Hadnagy Uraimék igyekezetek szerént feljönnek is, itt Helyek lehessen. Arra való nézve hogy mind Betsületünk meg maradhasson, mind szállásunk állandó légyen, idejövendő Hadnagy Urai­mék mind a' Szalonnát, mind a' már általunk kifizetett Tizen nyóltz Aranyakat hozzák el magokkal. Mind előbbeni mind mostani állapotunknak és Sorsunknak mi vóltát kidolgozván, most vagyon sajtó alatt, erre is kívántatik öt száz exemplárért negyven rhénes forint (:az időnek rövid vólta miatt rendkívül kellene a typhographussal alkudni:) mert ha tsak 300 nyomtat­tattunk vólna, az ide is kevés lett vólna. Ezeken kivül a' Nánássi Kotsisra, a'ki fel hozott bennünket, költöttünk maga és Lovai Intertentiojara tizen egy Rhénes forintokat és 30 krajczárokat. Ez is a Determinatio szerent Nánás várossá fizesse ki; Hadházi Uraimék pedig a' többekkel együtt hozzák el. Még a Diaetai dolgokról semmi bizonyost nem Írhatunk, többnyire ugyan már mind fel gyülekeztek, de tsak a Planum ki dolgozásában fáradhatatlan­kodnak, erről azután írunk. Egyébaránt magunkat szíves indulatiban ajánlván maradunk Budán 2° junii. 1790. A tekintetes Districtusnak Igaz Köteles Szolgái Jablonczay Petes János feó kapitány Nánássi Oláh Mihály Distr. Nótárius Kivül rávezetve: Lecta et publicata in Particulari Congregatione Districtus P.P. Oppidorum Hajdonicalium die 12 a Junii in Oppido Böszörmény celebrata 40

Next

/
Thumbnails
Contents