Nyakas Miklós: A hajdúvárosok országgyűlési képviseleti jogának elnyerése 1790-1791 / Hajdúsági Közlemények 17. (Hajdúböszörmény, 1992)
Tartalom
E támadások elhárítására új beadványokat voltak kénytelen készíteni, amelyben kifejlettek, hogy az adó tulajdonképpen „önkéntes" volt, s „első Leopoldus Császárt és Királyt a' Török ellen folytatott Háborúban I Járom száz ezer forintokkal" segítették, s ez az önkéntes segítség változott aztán - törvénytelenül - adófizetéssé. Egyébként is - érveltek - a hajdúszabadság a magyar rendek és a kir ály megegyezéséből születel t, így az uralkodónak a rendek beleegyezése nélkül joga sem lett volna azon változtatni. Sőt, még a rendeknek és a királynak együttesen sem, hiszen ők mindig híven teljesítették kötelességeiket. így kétség sem íérhet hozzá, hogy „minden Hajdú Nemes Személy és Nemesi Jószágot bír". A protestáns többségű két tiszai kerület azonban pártjukat fogja a hajdúvárosoknak, legalábbis ami a diplomatervezetbe való bekerülést és az országgyűlési képviseletet és szavazati jogot illeti/ 7 0* Ezt látva a dunanielléki két kerület nyíltan nem mert támadni, de „észre vettük, hogy alattomban minden akadájokat ki keresni igyekeztek"/ 0 0* Tovább bonyolította a helyzetet a kamara fellépése a hajdúvárosi törekvések ellen. S ráadásul ez veszélyesebb is volt, mint a klérus támadása, hiszen itt az államkincstár érdekéről volt szó. A magyar kamara - mint a pénzügyigazgatás legfőbb szerve - jelentős változásokon ment át 11. József uralkodása idején. A felvilágosodott abszolutizmus céljainak megfelelően a császár az állami pénzügy nagyfokú koncentrálására szánta el magát/ 8 1* A racionalizálást szolgálta a Kamara és a Helytartótanács összevonása például. II. József rendeleteinek visszavonásakor értelemszerűen ez is megszűnt, s az 1780-as állapot állt vissza, amely viszont a magyar rendek igényeit nem elégítette ki, hiszen ez csak korlátozott függetlenséget biztosított a magyar pénzügyigazgatás számára. A köznemesi rendi ellenzék az országgyűlésen ezért az önálló magyar pénzügyigazgatás mellett szállt síkra, sa koronázási hillevéltervezetben követelte, hogy a kamara az országgyűlésnek évenként számoljon be tevékenységéről, s általában egy sor olyan kívánalmat fogalmaztak meg, amelyek uralkodói privilégiumokat érintettek/ 8 2* Az erélyes követelések nagy feszültséget teremtettek az udvar és a rendek közt. Ugy tűnik, ameddig fennállt, a lehetősége annak, hogy a korábban a leginkább bécsi befolyás alatt álló kormányszék, a kamara, nemesi-rendi ellenőrzés alá vonható, addig a nemesi ellenzék a kamara és a hajdúvárosok viszonyát illetően legalábbis semleges volt. A két hajdúvárosi követ 1790. augusztus ötödikén például azt írta haza, hogy a „Kamara is nagyon petzgelődik, hogy megtarthasson bennünket"/ 8 '* A recihbachi egyezmény után azonban hamarosan kiderült, hogy a magyar rendek e téren is meghátrálásra kényszerüllek, s a rendek akciója az udvar ellenállásán megtört. Ez után azt kívánták elérni, hogy a kamara szoros kapcsolatba kerüljön a Helytartótanáccsal, s így a bécsi udvari kamara kikapcsolódjon a magyar pénzügyek irányításából. A nádor elnöklete alatt ülésező Helytartótanács ugyanis erős rendi befolyás alatt állr (á/| ) A rendek által készített diplomatervezelbe a hajdúvárosok még úgy kerültek be, hogy az országgyűlési képviseletei biztosító szövegrész után olt állt az, hogy a királyi kincstárnak, tehát a kamarának megmarad az a joga, hogy a maga igazát ez után is kereshesse, illetve az is, htvpy amely teherviselés most van a hajdúvárosokon, az alól a jövőben se vonhassák ki magukat/ '* Az idő múltával azonban egyre világosabbá vált, hogy a magyar rendek e téren nagyon sovány eredményt érhetnek el, s ez paradox módon a hajdúvárosok esélyeit növelte abban a tekintetben, hogy kikerüljenek a kamarai fennhatóság alól. A két hajdúvárosi követ ugyanis minden energiáját arra fordította, hogy a két záradékot megváltoztassa, s ebben egyre inkább számíthatott a magyar rendek támogatására is. Ugyanakkor viszont tény, hogy a kamarával folytatott küzdelmet nagyban nehezítette az a belső társadalmi feszültség, amely a hajdúvárosok társadalmát már a 18. század közepe óla feszítette, s amely a földtulajdon, illetve a földhasználat kérdése körül bontakozott ki/ 8 G* Nevezetesen arról van szó, hogy a hajdú adománybirtokosok (proprietariusok), még pontosabban a belső telkek birtokosai, akik magukat a Bocskai állal letelepített hajdúk leszármazoltainak tartották, s akik szerepellek az 1702-es összeírásban, a hajdú adományos íöldek használatából fokozatosan kiszorították a később beköltözőiteket. Tulajdonképpen az addig közösen használt osztatlan földek íélosztá21
