Nyakas Miklós: Hajdú-Bihar megye címerei / Hajdúsági Közlemények 16. (Hajdúböszörmény, 1991)

A bihari „kishajdú" városok címerei E ma már jórészt kis lélekszámú települések együttes tárgyalását a bihari részek legjelentősebb településeivel történetiségük indokolja. S ez a múlt a címerekben is megmutatkozik. A szabolcsi, úgynevezett „öreg" hajdúvárosok mellett ugyanis Bihar vármegye volt az a terület, ahol sűrű egymásmellen; jöttek létre azok a katonai szerepet betöltő katonai telepek, amelyek a mindenkori erdélyi fejedelmek jelentős támaszát jelentették, s ahova a Bocskai-féle kiváltságolásból valamiért kimaradt hajdúvitézek telepedtek. Természetesen erdélyi fejedelmi kiváltságolás mellett! A közhiedelem a bihari hajdúvárosokat is Bocskai kiváltságaira vezette vissza, ez azonban az egyetlen Nagyszalonta kivételével nem igazolódott. A kiváltságok adományozói Rákóczi Zsigmond, Báthory Gábor, Bethlen Gábor és a két Rákóczi György! E téren különösen kiemelkedő Báthory Gábor szerepe, aki hajdú fegyverek támogatásával nyerte el Erdély fejedelmi trónját, s aki hitlevélben vállalta, hogy a hajdúvitézeket Ecsedtől fogva Váradig terjedő területen letelepíti. Nagyszabású hajdúkiváltságolása ezzel a ténnyel is magyarázható, s nem utolsó sorban azzal, hogy így akart szilárd katonai támaszt biztosítani fejedelemsége számára, hiszen a bihari hajdúvárosok a váradi főkapitány rendelkezése alatt állottak. A hajdútelepek száma gombamódra szaporodott, ezért maga az erdélyi törvényhozás is szükségesnek tartotta számukat meghatározni! A következő helyeket tekintették hajdúvárosnak: Szalonta, Urögd, Szentmárton, Tamási, Harsány, Körösszeg, Kornádi, Vekerd, Sas, Régen, Félegyháza, Bagamér, Mikepércs, Bagos, Konyár, Derecske, Berettyóújfalu, Kaba, Sáránd, Tépe. „Ezeken kívül több hajdúvárosok, fejedelmek és országok híre s concensusa (engedelme) nélkül ne ültessenek és ne telepíttessenek hasonló szabadsággal". A fenti hajdúvárosok egy része ma Románia területére esik, más része pedig Békés megyében v an. Ezeket külön nem tárgyalom, illetve néhány esetben párhuzamként hivatkozom rájuk. Várad török kézre kerülte után (1660) e hajdútelepek természetesen elvesztették katonai szerepüket, s ugyanúgy szolgáltatásokra kötelezték őket, mint más helyeket. Kiváltságolt múltjukat azonban nem feledték, s a török kiűzése után próbálkoztak annak felújításával. Eredménytelenül! A császári udvar összeírta az itt lakókat, s hamarosan eladományozta, nagyrészüket Esterházy Pál nádornak elmaradt fizetése fejében. Bagamért viszont egykori földesura, a váradi káptalan szerezte vissza. A volt hajdúvárosok azonban - nagyrészt az Esterházyak derecskei uradalmának részeként megható módon ragaszkodtak egykori jogállásukhoz, s pert indítottak a hajdúszabadság visszaszerzésére. Ez ugyan nem járt sikerrel, de az ügyet egészen a jobbágyfelszabadításig napirenden tartották. Ez magyarázza, hogy címereinkben következetesen kifejezésre juttatták egykori kiváltságaikat, sőt gyakran a jobbágyi alávetettség állapotában is használták a 17. századi, még a hajdúvárosi múltból származó, s katonai erényeiket hangsúlyozó pecsétnyomóikat. 24