Nyakas Miklós: Nánási Oláh Mihály hajdúkerületi főkapitány 1760-1838 / Hajdúsági Közlemények 15. (Hajdúböszörmény, 1987)
Tartalom
nyeges szerepet játszott a hajdúkerületi székház építésében. 21 3 Családi kapcsolatára vet fényt, hogy a főkapitány a Dunaszentgyörgyön lakó Józsefet és Zsófiát édestestvérének ismerte el. 21 4 Jablonczay Petes János szinte élete utolsó napjáig dolgozott. 1808. december ötödikén még elnökölt a kerületi közgyűlésen, 1809. január harmincegyedikén úgyszintén. 1809. február hatodikán viszont már halott volt, este nyolc és kilenc óra körül hunyt el Szoboszlón. 21 5 A főkapitányi tiszt tehát megüresedett, s ezzel ismét aktuálissá vált a szabad választás vagy pedig a jelölés kérdése. A Magyar Királyi Udvari Kancellária ekkor azonban már következetesen érvényesítette a korábban már bemutatott álláspontját, azaz ragaszkodott ahhoz, hogy a kerületi közgyűlés által jelölt három személyből a kinevezés joga a kancelláriát, illetve az uralkodót illesse. Ahogyan Györffy József alkapitány a február kilencedikén tartott kerületi közgyűlésben hivatalosan előadta, a „íő Kapitányi Hivatalra Kedves Hazánk fiai közül kettőt avagy hármat Eő felségének alázatos kérésünkkel ajjánlani, s proponálni" szükséges, hogy aztán „Eő felsége azok közzül méltóztatna resolválni vagy edjiket vagy másikat." 2 1® A kerületi közgyűlés a fentieket tudomásul vette, de azért ünnepélyesen kinyilatkoztatta, hogy a „századoktól fogva gyakorlott ősi jussait, melly idő alatt ezen fő Kapitányi hivatal mindenkor a magunk fijainak kenyere vólt, kívánnya híven fel tartani továbbra is". 21 7 Ennek szellemében a következő három jelöltet állították. Első helyen Görög Demetert, az országszerte ismert és híres kultúrpolitikust, aki ekkor már Bécsben élt, s a trónörökös, Ferdinánd egyik nevelője, második helyen Györffy Józsefet, a Hajdúkerület akkori vicekapitányát, a harmadik helyen pedig Nánási Oláh Mihályt. Nem érdektelen megnéznünk e nagyfontosságú kerületi közgyűlés személyi összetételét sem. 21 8 Böszörmény részéről részt vett Varga Bálint hadnagy, Kis Varga Dániel nótárius, Kovács Mihály és Nagy János szenátorok. Nánásról ott volt Horváth István hadnagy, Kováts Mátyás nótárius, Désány Mihály és Csiszár Mihály szenátorok. 213 Jablonczay Petes Lajos generális perceptor jelentése a Hajdúkerületnek a máramarosi útja során tett vásárlásokról. H.-B. M. L. IV. A. 502. b. F. 3. No 33. 1803. 214 Uo. IV. A. 502. a. H.-ker. jkv. 1785. 69. és uo. IV. A. 502. b. H.-ker. közgy. ir. F. 1. No. 52. 1785. 215 Vö. H.-B. M. L. IV. A. 502. a. 1808. dec. 5., 1809. jan. 31. és febr. 9. Ekkor Györffy József vicekapitány elnökölt, aki a közgyűléssel tudatta a gyászesetet. 216 Uo. 217 Uo. 218 Amint láthatjuk, e nagyfontosságú generális congregation a városok nem egyenlő számú szavazó deputátussal (követtel) jelentek meg. 58