Nyakas Miklós: Nánási Oláh Mihály hajdúkerületi főkapitány 1760-1838 / Hajdúsági Közlemények 15. (Hajdúböszörmény, 1987)

Tartalom

A Hajdúkerület székházának udvari homlokzata mesterekkel, illetve írta alá Rachbauer József építési vállalkozóval kötött szerződést 1803-ban. 17 5 Az építés körül azonban már kezdettől fogva nehézségek, bonyodal­mak támadtak, s talán személyes ellentétek is. Mindez oda vezetett, hogy Nánási Oláh Mihály 1803-ban lemondott a székház építése körüli megbí­zatásáról. A tulajdonképpeni feladatának már eleget tett — érvelt —, hi­szen a kőműves mesterrel társaival együtt a szerződést megkötötték. A to­vábbiakban magának és utódainak a biztonsága érdekében semmibe nem hajlandó befolyni. Ezt hivatalosan, jegyzőkönyvileg is kérte rögzíteni. 176 S valóban! Egészen 1806-ig semmiféle iratot nem írt alá a székház építésével kapcsolatban. Ez évben viszont már ő kötötte meg a szerző­dést — mint a „Tekintetes Hajdú Városok Kerülete Vice Kapitánya" — Hoffer János tokaji hídmesterrel az épület tetőszerkezetének az elkészí­tésére. Nánási Oláh Mihály idejét, energiáját és tudását az ez idő tájt gya­kori országgyűlések is alaposan igénybe vették. Az 1796. november hatodikára, Pozsonyba összehívott diaetára a Hajdúkerület követként jelölte Jablonczay Petes János főkapitányt és Nánási Oláh Mihály vicekapitányt, s a következő instrukciókat adta ré­szükre. 17 8 Tekintettel arra, hogy esedékes a nádorválasztás, a szavazás­nál József főhercegre adják voksukat. Szorgalmazzák a franciákkal kö­tendő békét, de ha ezt nem lehetne megkötni és így a hadiadó megaján­175 A Hajdúkerület és Rachbauer József építőmester szerződése a kerületi székház felépítésére. Uo. IV. A. 502. b. F. 6. No. 3. 1814. Az 1805. évi számadások. 176 Uo. IV. A. 502. a. H.-ker. jkv. 1803. szept. 29. 287. 13. 177 Uo. IV. A. 502. b. F. 6. No. 3. 1814. Az 1809. éviszámadások. A szerződés kelte 1806. márc. 24. 178 Uo. IV. A. 502. a. 13. 1796. 416. 48

Next

/
Thumbnails
Contents