Nyakas Miklós: Nánási Oláh Mihály hajdúkerületi főkapitány 1760-1838 / Hajdúsági Közlemények 15. (Hajdúböszörmény, 1987)
Tartalom
A házikassza 1793-as költségvetését például Nánási Oláh Mihály, akkor még első nótárius, vezetésével készítették el. Erre a Hajdúkerület közgyűlése 1792 szeptemberében adott megbízást. 1800-ban például, mint vicekapitány, a Helytartótanács utasítására a városok tűzoltó eszközeit vizsgálta felül, s azokról kimutatást készített. 16 7 A Hajdúkerület ebben az időben olyan nagyszabású vállalkozásba fogott, amely komolyan próbára tette a városok szervezőkészségét és anyagi erejét, s amelynek eredményeként ma Hajdúböszörmény városa első osztályú műemlékkel dicsekedhet. A hajdúkerületi székház kiépítésére gondolunk! A központi helyen fekvő Böszörmény székhely voltáról már nagyon korán — 1699-ben — határozatot hoztak, ennek ellenére a kerületi közgyűléseket továbbra is felváltva tartották az egyes városokban. 16 8 Ennek oka, hogy Böszörményben sem volt állandó épület a kerületi adminisztráció befogadására. E helyzet megváltozása tulajdonképpen egy igazságszolgáltatási reformhoz fűződik. Mária Terézia 1757-ben a hajdúvárosokat ismételten és kifejezetten eltiltotta a ius gladii (halálbüntetés) gyakorlatától, s azt a Hajdúkerületre ruházta. 16 9 Ebből adódott, hogy a hajvárosoknak közös börtönt kellett építeni, s erre 1762 márciusában közgyűlési határozat is született, s hamarosan el is készült a földszintes, hatalmas pincebörtönnel ellátott épület. 17 0 Ebben helyezték el a levéltárat és a közgyűlési termet is. Ez az épület ma is megvan, beépítve a Hajdúkerület székházának a tömbjébe. Hamarosan kiderült azonban, hogy az épület szűkös, nem tudja kielégíteni a Hajdúkerület igényeit, s ezért az 1780-as években napirendre került annak bővítése, kiépítése. A jozefinista reformok az elgondolás valóra váltását ekkor azonban időszerűtlenné tették, a Hajdúkerület önállóságának visszaállítása után azonban — az 1790-es években — az ügy újra napirendre került. A terveket a debreceni Rachbauer József készítette, s hamarosan hozzá is fogtak az építkezés előkészítéséhez. 1794-ben azonban a Helytartótanács a nehéz anyagi viszonyokra hivatkozva az építkezést elnapolta, bár az ügy nem került le a napirendről. 17 2 A Hajdúkerület 1800-ban újból kezdeményezte az építkezést, s ehhez meg is jött az engedély a Helytartótanácstól. 17 3 Az ügy fontosságára való tekintettel a Hajdúkerület építőinspektort választott és építési bizottságot nevezett ki. Ennek elnöke volt a vicekapitány, Nánási Oláh Mihály. 1™. Ebben a minőségben tárgyalt különböző 166 Uo. IV. A. 502. a. H.-ker. jkv. 1792. szept. 13. 505. 5. 167 Uo. 14. 1800. júl. 2. 94. Vö. IV. A. 502. b- F. 2. No. 59. 1800. 168 Vö. Nyakas Miklós: A Hajdúkerület kialakulásának néhány problémája. I. m. 56. 169 Vö. Nagy Sándor: A hajdúvárosok és a Hajdúkerület büntető bíráskodásának szervezete. 1606—1871. A Hajdúsági Múzeum Évkönyve V. (szerk. Nyakas Miklós), Hajdúböszörmény, 1983. 99. 170 A Hajdúkerület és Jenovai János kőműves mester szerződése H.-B. M. L. IV. A. 502. b. F. 14. No. 241. 1762. 171 Uo. F. 14. No. 25. 1792. Egyébként ő kapott megbírást 1791-ben a nánási templom kiépítésére is. 172 Uo. IV. A. 502. a. H.-ker. jkv. 1794. 402. 4. és vö. IV. A. 502. b. F. 7. No. 4 1794. 173 Uo. IV. A. 502. a. 1801. 22—23. 17. és uo. IV. a. 502 b. F. 1 No. 56. 1801. 174 Uo. IV. A. 502. a. 1801. H.-ker. jkv. 18bl. júl. 13. 63 15. 46