Nyakas Miklós: A hajdúk letelepítése Böszörményben / Hajdúsági Közlemények 13. (Hajdúböszörmény, 1984)
Tartalom
ban .. . békességben nem járhatni tőllük az utakon, mivel tolvajlani és utat állni kijárnak . . ,". 13 7 Példáinkat nyilván még sokasítani lehetne, de ezt feleslegesnek érezzük, részint azért, mert a fent mondottakkal a történeti irodalom is egyet ért, részint pedig azért, mert példáink önmagukban is meggyőzőek. Kérdés persze, hogyan értékesítették a hajdúvitézek a zsákmányolt jószágokat és egyéb javakat, s természetesen az is, hogy csak prédált jószágok és vagyontárgyak értékesítéséről volt-e szó. Tudjuk, hogy Báthori Gábor adománylevelében már szerepelt Böszörmény vásártartási joga, s ezt nem tekinthetjük csupán oklevélbeli közhelynek, ugyanis a különböző erdélyi fejedelmektől és magyar királyoktól származó birtokmegerősító oklevelek a vásártartás jogára következetesen visszatérnek, s azt megújítva helyben hagyták. 13 8 Az értékesítés egyik csatornája tehát a böszörményi vásárok tartása lehetett, amely persze nem zárja ki azt, hogy ez máshol is történhetett. Erősen kétséges, hogy a böszörményiek csak zsákmányolt javak értékesítésével foglalkoztak volna. A hajdúvárosok nagy kiterjedésű határában — minden bizonnyal Böszörményben is — folyhatott mezőgazdasági termelés, elsősorban állattenyésztés, de szántóföldi művelés is. önkéntelenül is felvetődik a kérdés, kik végezték a mezőgazdasági munkát, a hajdúk maguk-e, avagy a helyben maradt vagy pedig a városba beszivárgott jobbágyok? E kérdés megválaszolása, vagy legalábbis az arra tett kísérlet, egyben választ adhat a sokat emlegetett, de kielégítően soha meg nem magyarázott tényre, hogy a hajdúk szökött jobbágyokat fogadtak soraikba, illetve arra az újabban bizonyítást nyert tényre, hogy a hajdúvárosok egykori mezővárosi és jobbágy lakói helyben maradhattak. Érthetetlen ugyanis, hogy a kiváltságolt hajdúvitézek miért osztották volna meg „vérük hullatásával" szerzett privilégiumaikat a fegyverforgatáshoz nem értő, a hadakozásban teljesen járatlan jobbágyokkal. Egy újabb történeti adat, amely pontosan böszörményi vonatkozású, ezt a kérdést is megvilágítani látszik. 13 9 Egy peres irat kapcsán két hajdúvitéz — nevezetesen Kállay Imre és Faragó Albert — halálával kapcsolatos javak sorsával foglalkoztak. Maga az irat ugyan csak 1658-ban keletkezett, de körülbelül negyven év előtti eseményekre hivatkozik, amelynek hitelét egyik fél sem vonta kétségbe. A két hajdúvitéz 1618 körül, háborúban halt meg, s ez Bethlen Gábor hadakozásaival állhat összefüggésben. A szóban forgó ház és a kérdéses hajdútelek a fenti két vitéznek vére hullásával „jutottak volt kardgyokra". Minden okunk megvan tehát azt feltételezni, hogy 1609-ben átköltözött hajdúkatonákról van szó, de ha nem is, sorsuk mindenképpen a hajdúság első generációjára vet fényt. Az elhangzott tanúvallomásokból tudjuk, hogy a két hajdúvitéz kérésére jött Böszörménybe lakni Debrecenből Faragó Albert ugyancsak ezt a nevet viselő apja és a hajdúvitéz Faragó unokatestvére, Faragó Mihály. A két Faragó azért költözött Böszörménybe, mert vállalták a hajdúgazdaság művelését, „paraszt emberek voltanak", szántottak, 137 Poór János: A hajdúvárosok gazdasági és társadalmi helyzete. 1607—1720. Debrecen, 1967. 7. old. 138 Vö. A Függelékben közölt birtokmegerősítő oklevelekkel. Böszörmény egyébként már a hajdúkor előtt jóval rendelkezett vásártartási joggal. 139 Nyakas Miklós: Egy böszörményi polgári per tanulságai. Megjelenés alatt a Hajdúsági Múzeum Évkönyve V. kötetében. A hivatkozást lásd ott. 45
