Nyakas Miklós: A hajdúk letelepítése Böszörményben / Hajdúsági Közlemények 13. (Hajdúböszörmény, 1984)

Tartalom

A HAJDÚKÉRDÉS BOCSKAI HALÁLA UTÁN Amikor Bocskai István, Magyarország és Erdély választott fejedelme 1606. december huszonkilencedikén Kassán elhunyt, azok a politikai problémák, amelyek az általa vezetett szabadságharcot kiváltották, illetve azok, amelyek a szabadságharc folyamán keletkeztek, még csak részben oldódtak meg, s a megoldás mikéntje a kortársak előtt korántsem volt egyértelmű. Amikor a magyar rendek a fejedelem végakaratának megfelelően még azon fáradoztak, hogy „ő felsége becsületes testének takaríttatása Erdélyben, kedves hazájában, az régi üdvezült fejedelmeknek szokások szerint szokott helyében Gyulafehérvárott legyen",

1 már jelentős politikai tényezők törekedtek arra, hogy a fejedelem kiváltságait és adományait kétessé tegyék, sőt megsemmisítsék. Erre később alapot teremtett a magyar rendeknek az a végzése is, amely szerint Bocskai kiváltságainak és adományainak az érvényéről a következő országgyűlésen döntsenek.

2 Tárgyunk szempontjából érthetően a fejedelem hajdúkiváltságolásainak a sorsa érdemel figyelmet, annál is inkább, mert Böszörmény hajdújogának eredete szoros összefüggésben áll a Bocskai halála után bekövetkezett politikai fejleményekkel, nevezetesen a magyar rendek általános támadásával a hajdúkiváltságolások ellen, illetve az erre reakcióként bekövetkezett úgynevezett második hajdúfelkeléssel, amelynek során a hajdúk katonailag legértékesebb része, a kiváltságolt hajdúvitézek biztosítani tudták privilégiumaikat, s amelynek során a „nagyhajdú'' városok sorsa — számukra kedvezően — évszázadokra eldőlt. „Meghalt Bochkay és füstbe ment minden donatioja mind az hajdúsággal egyetemben" — hangoztatták a vármegyei nemesség képviselői már közvetlenül a fejedelem halála után, s fenyegetésük korántsem volt alaptalan." A vármegyek nemessége és a bécsi béke végrehajtására kiküldött királyi biztosok — Forgách Zsigmond és Dóczy András — mindenekelőtt a szabadságharc után még fegyverben álló hajdúvitézek „leszállítását" (a fegyveres alakulatok feloszlatását) szerették volna elérni. Számuk korántsem volt csekély, hiszen közvetlenül Bocskai halála után — 1606 végén és 1607 elején — tizennégy kapitány és egy főkapitány vezetése alatt 14 000-nél több hajdú vonult fegyveresen téli szállásra a Tisza-menti megyékbe.

4 A királyi biztosok számára a legnagyobb gondot az jelentette, hogy a hajdúk zsoldjának kifizetésére pénz nem állott ren1 Nyári Pál és Széchy György meghívó levele Bocskai fejedelem temetésére. Kapy Zsigmond- és Lászlóhoz. Kassa, 1607. jan. 3. Erdélyi Történeti Adatok (szerk. gróf Mikó Imre) I. k. Kolozsvár, 1855. 314—315. old. 2 Vö. 1608/17. tc. 3 Majláth Béla: A hajdúk kibékítési kísérlete Inánchon 1607-ben. Bp. 1S82. 18. old. 4 Rácz István: A hajdúk ,a XVII. században. Debrecen, 1969. 59. old. 7