Nyakas Miklós: A hajdúk letelepítése Böszörményben / Hajdúsági Közlemények 13. (Hajdúböszörmény, 1984)
Tartalom
ADATTÁR Adattári összeállításunk célja az volt, hogy olyan korabeli dokumentumokat tárjunk az érdeklődő nagyközönség és a szakmai közvélemény elé, amelyek eddig csak rendkívül nehezen voltak elérhetők. Kerültünk ezért minden olyan oklevél közlését, amely magyar nyelven már valahol, valamilyen formában megjelent. Éppen ezért nem közöltük például Báthori Gábor által a böszörményi hajdúk részére kiállított adománylevelet, illetve Bethlen Gábor és II. Ferdinánd oklevelét, amely a fenti adományt megerősíti. Fontosnak tartottuk viszont közreadni a birtokadományozást, illetve a megerősítést követő birtokbaiktatási oklevelet; részint azért mert az magyar nyelven még nem jelent meg, részint pedig azért is, mert számos olyan ténnyel szolgál, amelyek városunk és a tágabb környék történelmét új adatokkal világítják meg, amelyet az eddigi történeti kutatás csak részben vagy egyáltalán nem hasznosított. A személyneveket és a helyneveket az eredeti forrásunknak megfelelően, betűhíven adtuk közre. Lényegesnek tartottuk az 1608-as dézsmajegyzék névanyagának a közreadását is, amelyet eddig szintén nem tettek közzé. Ebben az esetben a neveket betűhíven is, a mai olvasatnak megfelelően is közöltük, a kétséges vagy kétféle olvasatot is megengedő neveknél a nehézségre kérdőjellel hívtuk fel a figyelmet. A tágabb közvéleményre való tekintettel a neveket betűrendbe szedtük, a tudományosságra való tekintettel azonban megadtuk az illető személy dézsmajegyzékben elfoglalt helyét. Megjegyezzük, hogy a dézsmajegyzék eredetileg nincs sorszámozva. Külön közöltük a jobbágyokat és a kereszténypénzt fizetőket. A dézsmajegyzék forrása: Magyar Országos Levéltár. Magyar Kamara Archívuma. E. 159. Regesta Decimarum. Birtokbaiktatási okleveleink forrása egy feudális kori latin nyelvű kiadvány: Origó et Status Privilegiatorum Oppidorum Hajdonicalium ex Legibus, Privilegiis, aliisque monumentis depromtus. Hely és év nélkül. A történeti irodalom a jobbik esetben így is hivatkozik rá, de gyakran előfordul, hogy az emlékirat megjelenési éveként 1835-öt jelölik meg. Ennek magyarázata Silylye Gábor: Hajdú megye történeti viszonyai (Hajdúmegye leírása: Szerk. Varga Geiza) Debrecen, 1882. c. munkájában keresendő, amelyben a volt hajdúkerületi főkapitány azt állítja, hogy az Origó et Status c. terjedelmes emlékiratot, amely a hajdúvárosok rendezése érdekében az 1790/91. évi 47. tc. értelmében készült, Pély Gábor főkapitány állította össze és terjesztette az 1835-ben összeült országgyűlés elébe. Könnyen lehet, hogy ez így is van. A könyvet azonban nem 1835-ben nyomtatták. A Hajdúsági Múzeum birtokában levő példányban ugyanis a következő bejegyzés olvasható „Ex oblatione Spectabilis Domini Michaelis Oláh Supremi Capitanei Hajdonicali possidet Franc. Bonis. 1829." Tehát Oláh Mihály hajdúkerületi főkapitány ajándékából Bónis Ferenc tulajdona. A könyv tehát legkésőbb 1829-ben kikerült a nyomdából! A személy és helyneveket itt is betűhíven adtuk közre. Böszörmény mezőváros lakossága 1608-ban I. A mezőváros bírája Judex Joannes Soos — Soós János 61