Nyakas Miklós: A hajdúk letelepítése Böszörményben / Hajdúsági Közlemények 13. (Hajdúböszörmény, 1984)
Tartalom
András, özvegy Portos Ferenc, Török Benedek, özvegy Kun Gáspár és Kun Pál. E hat család az első hallásra ugyan nagyon kevésnek tűnik — a falu lakottságának tényén azonban ez sem változtatna —, de ne felejtsük el, hogy ugyanebben az évben Böszörményben a kereszténypénzt fizetőkkel együtt is csupán ötvenkilenc családot írtak össze, s ez azt jelenti, hogy Zelemér lakossága Böszörménynek tíz, tizenhat százaléka volt. A falu elnéptelenedésének időpontja tehát mindenképpen a hajdúk letelepülte után keresendő ; tény viszont, hogy a böszörményi hajdúk Zelemért tulajdonosaiktól — Daróczy Istvántól és Dengeleghy Katától — 1627-ben mint pusztabirtokot vették bérbe. 9 2 A végleges elnéptelenedés időpontja tehát 1608 és 1627 közötti időre tehető. Feltűnő, hogy a jellegzetes Póka családnév később Böszörményben bukkan fel, amely erősen valószínűsíti, hogy Zelemér maradék népessége vagy legalábbis egy része Böszörménybe húzódott be. Itt jegyezzük meg, hogy 1608-ban Szentgyörgy sem volt néptelen, szemben a történeti irodalom eddigi állításával, amely a falu elpusztultát szintén 1594-re tette. 9 3 Kétségtelen, hogy az 1598-as összeírás a falut néptelennek jelzi, de 1608ban már újra néptartó helynek találták, s tizenkét családdal vették fel a dézsmajegyzékbe. 9 4 E szám nagyságrendje — mint fentebb is láthattuk — korántsem hanyagolható el. Ugyanebben az évben Fehértón (Űj-) Nagy István bíróval és három keresztény pénzt fizetővel együtt ugyanennyi embert vettek számba. 9 5 Böszörményre visszatérve megállapíthatjuk, hogy amennyire ezt forrásanyagunk szűkössége lehetővé teszi, hogy közepesen fejlett mezővárossal állunk szemben. A közhiedelemmel ellentétben Böszörmény nem volt lényegesen kisebb, fejletlenebb annál a Kálló mezővárosnál, ahonnan a hajdúk átköltöztek. 1605-ben itt ugyanis Nyakas Antal bírósága alatt 130 dézsmafizetőt és hetven kereszténypénzt fizetőt írtak össze. 9 6 Böszörményben ugyanekkor 132 jobbágyot és harmincnégy kereszténypénzt fizetőt vettek számba. Böszörmény mezővárosa döntően állattartó-földművelő jellegű volt, mint ahogyan ezt természetesnek is tarthatjuk. Némi iparos népességet elsősorban az öszszeírások névanyagának vizsgálatával mutathatunk ki. így például 1586-ban az összeírt 147 lakosból tizennyolc viselt mesterségnevet, amely a lakosság 12,2 százalékát jelentette. E névanyag mesterségek szerinti megoszlása a következő volt; szabó (2), sütő (1), szűcs (2), kovács (4), kerékgyártó (1), varga (2), kádár (4) r kalmár (1), szíjgyártó (1). Ebben az időben még joggal feltételezhetjük, hogy a mesterségnevek viselői — igaz meg nem állapítható mértékben — a nevükben is a jelzett iparral foglalkoztak. Ez azonban semmiképpen sem lehetett jelentős, hiszen arról például nincs tudomásunk, hogy az iparűzők a hajdúkor előtt valaha is céhbe tömörültek volna. 1608-ban az összeírt ötvenkilenc főből heten viseltek mesterségnevet, akik a lakosság 11,66 százalékát képviselték. Ez az arány hozzávetőlegesen megfelel az 1580-as állapotnak. Ekkor volt egy kádár, egy bodnár, egy kerekes, egy kerékgyártó, két kovács és két szabó. 1608-ban a mezővárosban tíz kereszténypénzt fizetőt írtak össze, s közülük hárman viseltek mesterségne92 Hajdú-Bihar megyei Levéltár (továbbiakban HBmL) V. A. 2/d. 1. A zeleméri prédium iratai. 1410—1817. 93 Módy György: Józsa község településtörténete 1872-ig. (Józsa nagyközség 100 éve. 1872—1972. Szerk. Szűcs Ernő) Debrecen, 1972. 14. old. Szerinte Szentgyörgy — mivel 1598-ban is néptelennek találták — nem is települt újjá. 94 MOL Magyar Kamara Archívuma. Regesta Decimarum. 1608. 95 Uo. 96 Uo. 1605. 34
