Nyakas Miklós: A hajdúk letelepítése Böszörményben / Hajdúsági Közlemények 13. (Hajdúböszörmény, 1984)
Tartalom
lomképpen Bocskai István „az ő mezei katonái közül Kálló teljes egész városát, néhány körül fekvő és István ő felsége levelében elsorolt pusztákkal és falvakkal együtt, a Szabolcs vármegyében fekvő, ugyancsak Kálló nevű vártól különválasztva — ajándékozta." A cserét pedig az tette égetően szükségessé — olvashatjuk az oklevélben — „hogy ő királyi felségének nevezett Kálló várában tartózkodó kapitánya és a többi várőrzői a nevezett Kálló város birtokában már beiktatott mezei katonáink között kölcsönös gyülölségek és viszálykodások uralkodnak". Éppen ezért ő — tudniillik Báthori Gábor — az ország hasznára és a nevezett felek javára akarván lenni, s nehogy a véletlenség valamiképpen fegyveres összeütközést idézzen elő", Kálló városa helyett az ugyancsak Szabolcs vármegyében fekvő „egész Böszörmény városunkat és Pród nevezetű falunkat, ugyanazon Böszörmény városban bírt vámmal és szokott piacokkal, vásárokkal együtt mindazon szabadságokkal és kiváltságokkal együtt, mellyekkel Kállót bírták" — a hajdúvitézeknek adományozza." 5 2 Külön érdekessége az oklevélnek az a kitétel, amely szerint a csere tulajdonképpen vásárlás lett volna, mert az említett helyeket „igaz és régi határuk alatt, az említett lovas- és gyalogos hajdúvitézeinknek és azok mindkét nemű örököseinek és utódainak ... százezer igaz folyó és használatban lévő pénzértékű magyar forintokban csere címén adni, kötelezni és átírni rendeltük .. ". A fejedelem vállalta azt is, hogy az áttelepedett hajdúkatonákat minden törvény útján támadók, háborgatok, nyugtalanítók, törvényszegők és perlekedők ellen oltalmazni fogja. A történeti irodalom tulajdonképpen mindmáig tanácstalanul áll e hatalmas pénzösszeg — százezer forint — kérdésével kapcsolatban, noha abban valamenynyi újabb kori történész egyet ért, hogy a hajdúk aligha fizethették azt meg. 63 Csupán összehasonlítási alapként említjük, hogy az erdélyi fejedelemség török részre fizetett évi adója mindössze tízezer forint volt. Magunk részéről erősen valószínűnek tartjuk, hogy a százezer forint oklevélbe foglalása kezdettől fogva fikció volt, amelynek megfizetésére sem a hajdúk, sem pedig Báthori Gábor nem gondolt. Joggal tehetjük fel a kérdést, miért kellett akkor ezt írásba foglalni? Minden bizonnyal azért, hogy a hajdúk egy később bekövetkezhető esetleges jogigénnyel szemben biztosíthassák magukat. Emlékezzünk az Imreffy—Illésházy-féle megoldási kísérletre, amely azért feneklett meg, mert az a hajdúknak ígért birtokokért a jogos tulajdonosoknak semmiféle kárpótlást nem helyezett kilátásba. A birtokjogilag tisztázatlan helyzet pedig a hajdúk számára is veszélyeket rejtegetett, s ha gondolatmenetünk megállja helyét, úgy azt mondhatjuk, hogy a Kálióból Böszörménybe áttelepülő hajdúk generációja bölcs előrelátásról tett tanúbizonyságot. A tisztázatlan birtokjogi helyzet eredményezte a későbbiekben ugyanis például Polgár hajdújogának elvesztését, bár — amint láthattuk — a polgári hajdúk birtoklása a feudális jog értelmében valóban törvénytelen volt. Az viszont tény, hogy Böszörmény hajdújogát a későbbiekben Bethlen Gábor 62 Pród tehát ugyanolyan hajdúteremészetű föld volt, mint maga a böszörményi hatás, s jogállása alapvetően különbözött a bérelt pusztabirtokoktól. 63 Vö. pl. Rácz István: A hajdúszabadság birtokában. (Hajdúböszörmény története. Szerk. Szendrey István) Debrecen, 1973. A késői hajdúutódok az 1850-es években azt hangoztatták ugyan, hogy a százezer forint fejében Pródot nyerték volna. Ezt az állítást azonban az akkor folyó tagosítási per ismeretében eleve nem vehetjük komolyan. 26
