Nyakas Miklós: A hajdúk letelepítése Böszörményben / Hajdúsági Közlemények 13. (Hajdúböszörmény, 1984)
Tartalom
jogosságát a felsőbb kormányszervek is elismerték ugyan, de a város visszaadására mégsem került sor. Nemcsak a hajdúk miatt, hanem az ott lévő végvár, illetve a végvári katonák miatt sem. b 7 Ettől függetlenül a Kállay család — egyébként megalapozott — fellépése egy adott történelmi pillanatban olyan nyomatékkal hatott, amely szintén a hajdúkérdés rendezését állította előtérbe. A kállói hajdúk ügye a fent ismertetett okok miatt oly annyira nagy horderejű volt, hogy az a bécsi udvar és Báthori Gábor erdélyi fejedelem között folyó béketárgyalások egyik lényeges pontját alkotta. A helyzetet tovább bonyolította, hogy maguk a Kálióba települt hajdúk sem voltak egységesek; egy részük ugyanis hajlandó lett volna a magyar király oldalára állani, más részük viszont kitartott az erdélyi fejedelemség mellett. A hajdúság soraiban bekövetkezett szakadást tulajdonképpen természetesnek kell tartanunk, hiszen a hajdúmozgalom szorosan kapcsolódott ugyan Báthori Gábor személyéhez, ugyanakkor viszont komolyan került szóba a kállói vár részükre történő átadása olyan feltétellel, hogy a magyar király hűségére kell térniük. A béketárgyalások során — amelyen a magyar királyság részéről Illésházy István, az erdélyi fejedelemség részéről pedig Imreffy János vett részt — ezért komoly formában vetődött fel az, hogy a királysághoz, illetve a fejedelemséghez hű hajdúkatonákat külön helyekre kellene áttelepíteni. A küldöttek 1608. augusztus huszadikán kelt levelükben nevezetesen a következőkben állapodtak meg; 5 8 hogy „Kálló felől a hajdú vitézeknek bizonyost és állandót végezzünk", „a Magyarországhoz tartozó vitézek Csegére, az Erdélyhez tartozók pedig Nádudvarra" menjenek lakni. Nem tudjuk, hogy ezt az elképzelésüket mennyiben egyeztették a hajdúk képviselőivel, de azt természetesen megígérték, hogy ezekben a településeken ugyanazokat a jogokat és kötelességeket élvezik majd, mint amely „szegény Bocskai István adománya" szerint megilleti őket. Ezért „mint.. . szabadságban élő emberek, az erdélyi székelyek módja szerint tartozzanak Magyarországnak és Erdély országnak szolgálni..." A hajdúk elköltöztetését többek között azzal is indokolták, hogy Kállóhoz „ a Kállay familia nagy igazságot remél", azaz a városra igényt tart. Ennek ellenére az Illésházy—Imreffy-féle megoldás több olyan buktatót tartalmazott, amelyek annak keresztülvihetőségét megkérdőjelezték. Az egyik komoly buktatót az jelentette, hogy az oklevélben nem nyújtottak biztosítékot a nádudvari és a csegei birtokosok kárpótlására. Márpedig Csegén (Tisza-) is, Nádudvaron is — mint a bajomi uradalom földesura — részbirtokos volt maga Nagy András is, a hajdúk és egyben Báthori Gábor mezei hadainak főkapitánya. Ezt is figyelembe véve a hajdúkatonák nyilván nem akarták kitenni magukat és utódaikat annak, hogy a későbbiekben valaki is birtokigényt jelentsen be tulajdonukra. Nehezítette az egyezmény végrehajthatóságát az is, hogy sem Nádudvar, sem pedig Csege nem volt erődített hely. A hajdúk ugyanis később ragaszkodtak a fenti helyek megerősítéséhez. Nyilván nem felejtették el a kállói várral kapcsolatos korábbi ígéretet. A fenti nehézségek miatt tehát újabb tárgyalásokra volt szükség, amelyet ez57 Itt elsősorban a végvári katonák gazdasági tevékenységére kell utalnunk. Kálló végvár jellege véglegesen 1714-ben szűnt meg, amikor III. Károly kivette a végvárak sorából és megyei keretbe helyezte. Uo. A Kállay család ennek ellenére sem kapta vissza a várost, igaz viszont, hogy kártalanították őket. Vö. Rácz I. i. m. 121. old. 58 Ujabban közli: Szendrey István i. m. 26—27. old. 23
