Nyakas Miklós: A hajdúk letelepítése Böszörményben / Hajdúsági Közlemények 13. (Hajdúböszörmény, 1984)
Tartalom
gyok 1607. november harmadikán Forgách Zsigmond királyi biztoshoz Kassára a következőket jelentették; a hajdúk körülfogták a várat, „hol ostromlottak, hol kérették az ő fölsége várát tőlönk, hogy nekik adgyuk; déltől fogva éjfélig voltak rajtunk". Annak ellenére, hogy e támadás szemmel láthatólag nem volt komoly, a várbeli tisztek mégis aggódtak, s ezért Forgách Zsigmondtól segítséget is kértek. Szerintük „az hajdúság igen öregbedik" (gyarapodik), s nagyon félő, hogy komolyabb kísérletet tesznek a vár elfoglalására. Mint már ismertettük, a második hajdúfelkelés olyan egyezséggel zárult, amely Kálló mezővárosa mellett a várat is a hajdúknak ígérte Némethy Gergely hajdúkapitány parancsnoksága alatt, feltételül szabva a magyar királyság iránti hűséget. Ettől függetlenül — legalábbis a jelek szerint — a rendek már az első pillanattól fogva sem gondolták komolyan a vár hajdú kézre adását. Már a várkonyi egyezségben szerepel ugyanis az a kitétel, ha a hajdúvitézek az ország (értsd a magyar királyság) iránti hűséget nem tartanák meg vagy pedig „a hajdú vitézeknek is ártalmokra lenne", úgy a várat „teljességgel fundamentumból is" el kell rontani. 4 9 Egy bizonytalan értékű híradás szerint a várkonyi egyezség után Némethy Gergely hajdúival erővel próbálta megszerezni a vár kapitányságát, 5 0 az azonban már tény, hogy az egyezség után közvetlenül — 1608 áprilisában — a hajdúk és a kállói végváriak között összetűzésre került sor. 5 1 Súlyosabb incidens volt ennél a Rákóczi Lajos kállói főkapitány és a hajdúkatonák között lezajlott összetűzés. 5 2 Rákóczi ugyanis Kálló várába tartott, s ez tudtára jutott Elek Jánosnak, Nagy András hajdúfőkapitány helyettesének, aki ekkor éppen Kálló mezővárosában tartózkodott, s aki úgy tartotta illendőnek, hogy a főkapitány fogadására„a böcsületnek okáért" vitézeivel kimegy a város határába. így is történt, s egy darabig Rákóczi és Elek János békésen mentek egymás mellett. Akkor azonban, amikor a vár alá értek, a várbeli katonák ágyúval lőni kezdtek. „A hajdúk kérdvén, mi dolog volna, Rákóczi azt mondja, hogy talán csak örömet lőnének". Amikor azonban a várhoz közelebb értek, a tüzelés hevessége fokozódott, „és az városban is kiütnek azokra a hajdúkra, akik otthon voltanak". Erre válaszul a hajdúk levágták Rákóczi Lajos katonáit, Rákóczit magát megsebesítették és foglyul ejtették. A rendelkezésünkre álló leírás eléggé homályos, nem tisztázható egyértelműen, hogy a kállói katonák kezdeményezték-e az incidenst vagy pedig fordítva. Eléggé érthetetlen ugyanis, hogy miért kezdeményezték volna a várbeliek az összecsapást, amikor a főkapitányuk a hajdúk közvetlen közelében volt. Éppen ezért nem elképzelhetetlen, hogy az összetűzés kezdeményezői mégis a hajdúk voltak, bár egyértelműen ez nem dönthető el. Rákóczi Lajost a hajdúk ugyan hamarosan — Homonnai Bálint közbenjárására — szabadon bocsájtották, igaz olyan feltétellel, hogy rövidesen az országgyűlés lásson felette törvényt. Ebből ugyan nem lett semmi, de az egyértelművé vált, hogy a vár és a város sorsát sürgősen rendezni kell, mert e tarthatatlan állapot elhúzódása még súlyosabb bonyodalmakat fog eredményezni. Érezték ezt nemcsak a végváriak, de maguk a hajdúk is. Ekkorra ugyanis már egyértelművé vált, hogy sem a magyar rendek, sem pedig az uralkodó nem hajlandó a várat a hajdúk kezére adni. Ennek okát Rá49 Az idézett várkonyi egyezség második pontja értelmében. 50 Benda K. i. m. 74. old. 51 Uo. 52 Uo. 75. old. 21
