Nyakas Miklós: A hajdúk letelepítése Böszörményben / Hajdúsági Közlemények 13. (Hajdúböszörmény, 1984)

Tartalom

alapítója is lett. 2 0 Báthori Gábor azonban Erdélyben nagyszabású politikai játsz­mába kezdett, megnyerve az ottani rendek támogatását, elaltatva a Habsburgok gyanakvását, biztosítva a török jóindulatát, s mindenekelőtt megnyerve a haj­dúk támogatását. Az események további alakulására ugyanis számára döntő volt, ki tudja-e használni a hajdúfelkelés okozta politikai sokkot, s maga mellé tudja-e állítani a fegyveres hajdúságot, amely az ország legkönnyebben mobili­zálható és felhasználható fegyveres erejét jelentette. Nos, mindez sikerült! Nyil­vánvaló azonban, hogy a hajdúk és az arisztokrata Báthori Gábor egymásra ta­lálása korántsem volt a véletlen műve. Mind a hajdúmozgalom vezetője, Nagy András, mind a fiatal és a fejedelmi trónra áhítozó főúr tisztában volt azzal, hogy az adott történelmi pillanatban egymásnak olyan előnyöket képesek biz­tosítani, amelyeket máshonnan nem kaphatnának. Ráadásul Báthori Gábor a magyarországi és az erdélyi rendek előtt azzal is indokolhatta a hajdúkkal kö­tött szövetségét, hogy egyedül csak ily módon lehetett őket leszállítani, s éppen ezért ő tulajdonképpen a nemesség egészének érdekében vállalt áldozatot. A nagyratörő fiatal arisztokrata Debrecenben, 1608. február hatodikán kötötte meg formálisan is a szövetséget a hajdúvezérekkel. 2 7 Ezt megelőzően a főkapitányok február ötödikén Báthori Gábor elé olyan feltételeket szabtak, amelyek egyen­rangú felek egyezkedésére utalnak. 2 8 Többek között megkívánták, hogy „Nagy András, urunk ő nagysága után" a második ember legyen a fejedelemségben, s mivel pedig „a titulus jövedelem nélkül semmi, méltóságához illendő jószággal is akarjuk hogy ő nagysága az mi megnevezett Generálisunkat megajándé­kozza". Kikötötték azt is, hogy Nagy András székhelye Váradon legyen, amely közismerten a fejedelemség legerősebb határvára volt, és annak kapitányságát is „jövedelmével és igazságával" bírja. Nagy András helyettese, Elek János szá­mára is hasonló juttatásokat követeltek, s ragaszkodtak hozzá, hogy a fejede­lem „kőváras" úrrá tegye, s „főgenerálisunk halála után a fő generálisság is ő kegyelmére szálljon". Lényeges feltétel volt, hogy a hajdú főtiszteket, kik „kapi­tányságot viselnek", a leendő fejedelem rangjukban továbbra is megtartsa, és „az végekben szép módgyával kit imide, kit amoda rendeltessen illendő fizetés­sel", s a közönséges hajdúvitézeknek is illendő fizetést adjon. Ugyancsak kellő jutalmat kötöttek ki a hadnagyoknak és a „tanács uraimnak". Az egyik leglé­nyegesebb feltételük azonban az volt, hogy „az közönséges vitézek Váradtól fogva Ecsedig és Kállóig" telepíttessenek le, mégpedig oly módon, hogy mind­egyiknek „nemzetségről nemzetségre állandó és szabadságos hely adassék, hogy az mikor az szükség kívánja, az ország szükségére hamarsággal fel vétessenek". E feltételek — amelyek döntően a hajdú kiváltságok biztosítása körül forog­tak — a vallás kérdését is érintették, mégpedig egyoldalúan a kálvinista türel­metlenség szempontjából. Kikötötték ugyanis, hogy „az eretnek és pápista ta­nítókat az községbül sőt az országból is kiűzesse" a fejedelem, s az ország és a maga dolgait „igaz és tiszta hitű vallásos emberekre..." bízza. A tényleges megállapodás Báthori és a hajdúk között némiképp másként ala­26 Vö. Trócsányi Zsolt: Rákóczi Zsigmond, Egy dinasztia születése. (A debreceni Déri Múzeum Évkönyve. 1978. Módy György és Durkó Mátyás közreműködésével szer­kesztette Danicó Imre) Debrecen, 1979. 27 EOE. V. k. 570—574. 28 A hajdúk Báthory Gábor elibe föltételeket szaknak. Debrecen, 1608. febr. 5. Komáromy András: A szabad hajdú történetére vonatkozó levelek és okiratok. Had­tört. Közi. 1900. évf. 438—440. old. 13

Next

/
Thumbnails
Contents