Lázár Imre – Nyakas Miklós: A Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep húsz éve 1964-1983 / Hajdúsági Közlemények 12. (Hajdúböszörmény, 1983)

Tartalom

S ez a művészetre, közelebbről a képzőművészetre is igaz. Nyilván az sem véletlen, hogy azokon a festői hagyományokon, melyet Király, Pálnagy, Káplár, Maghy teremtett — s amely sok szálon rokon vonást mutat Holló Lászlónak és a debreceni művészek egy csoportjának munkásságával —, olyan jellegű művésztelepi koncepció fogalmazódik meg, amely a realista hagyományokra épít. Kapcsolódik az alföldi piktúrához ; s ebből az alaphelyzetből kiindulva keresi helyét és feladatait. A modern művészet sokrétű, bonyolult képlet. Fél évszázados fejlődésében megfigyelt tendenciák, törekvések, jelenségek szellemi struktúrája sajátos képet mutat. Sokarcúságában is van azonban néhány analizálható összetevő, amely jelzi milyenségét, meghatározó jellemvonásait. Tény, hogy e század magyar művészete sok-sok szállal kötődik Nyugat-Európához, annak művészeti törekvéseihez. Ugyanakkor számos eleme különállást mutat. Mindenekelőtt a valósághoz való viszonya jelez eltérést : „emocionálist" elsődlegesen — ahogy Németh Lajos megfogalmazza : „A motívumhoz, a tárgyi világhoz csakúgy, mint az emberi viszonylatokhoz a modern magyar képzőművészet túlnyomórészt lírai attitűddel közeledik." Az indulati fűtöttség, az expresszivitás, a szociológiai töltés, a természetelvűség, eredendő valóságélmény jellemzi a magyar festészetnek, művészetnek azt a vonulatát, amely jórészt a Böszörményben is dolgozó, s ehhez a műhelyhez tartozó alkotók munkásságát is meghatározza. Nyilván ezzel függ össze, hogy művészetükben igen nagy szerepet játszik a konkrét látvány esztétikai élménye s a festőiség. Ez a látványélmény a meghatározó, a képépítő motívumok felhasználásában, a kompozíció megalkotásában. A modern magyar művészet sokarcú. Megint csak Németh Lajost idézem: „Az indulati elem, a líraiság, a festőiség, a klasszikum iránti vonzalom csakúgy megtalálható benne, mint a politikai érzékenység, az expresszionizmussal átszőtt konstruktivitás, vagy szimbolizmussal elegy szürrealizmus. Ezért nem is lehet a bonyolult struktúrából egyik összetevőt vagy iskolát kiszakítani, tehát a magyar művészet fő vonulatának akár a Szinyei-Nagybánya-posztnagybánya, akár a Munkácsy-alföldi-hódmezővásárhelyi iskola, az expresszivizmus szárny vagy az európai iskola munkásságát minősíteni. A modern magyar művészet ezeknek a gyakran egymásba játszó, egymásra ható irányoknak és jellemvonásoknak a szövevénye, és értékét épp a sokrétűség, a nyugat-európai irányokkal való együttélés, ám ugyanakkor az azoktól való elkülönülés adja. A modern magyar művészet arra vállalkozott tehát, hogy formába öntse az itt élő emberek élményvilágát, valóságlátását, a vizualitás nyelvén fogalmazza meg a történelem során kialakult magyar nép és nemzet üzenetét a nagyvilágnak". (Modern magyar művészet, Bp. 1972.) Ebbe a gondolatkörbe szervesen illik — a nagy stílusáramlatok mellett — az a speciális magyar képződmény, amely népies ihletésű a magyar táj élményével és típusaival összefonódó alföldi iskolát jelenti, amelynek legjobb hagyományait felhasználva építi magát, s épül a magyar művészet egyik markáns vonulataként. A megtartva megújító szerepét vállalta magára a hajdúböszörményi művésztelep, amikor ehhez kapcsolta programját. Nyilvánvaló azonban, hogy amiként az elődök munkásságában is egymásba játszanak a festészet nagy irányzatainak eredményei, úgy a jelenben sem választhatók el az egyes művészpályák karakterének meghatározásánál bizonyos kapcsolódások a ma élő más törekvésektől. Tehát csak megszorításokkal egyszerűsíthető a képlet. Ami közös: a mesterségbeli tudás és a közösségi indulat együttes jelenléte és a nemzeti hagyományok tudatos beépítése a jelen s változó világunk összképébe. Miután nem lezárt folyamatról van szó — így e kis könyv is csak részben lehet művészettörténeti megközelítésű. A minőségek pontos elhatárolódását segítő idő és távolság híján inkább csak krónika, leírás, tudósítás a programról, értékelésről, kapcsolatokról, művészi törekvésekről.