Lázár Imre – Nyakas Miklós: A Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep húsz éve 1964-1983 / Hajdúsági Közlemények 12. (Hajdúböszörmény, 1983)
Tartalom
mutatkozott. Ennek következtében meggyorsult az elvándorlás, csökkent a város lélekszáma, annak ellenére, hogy a népszaporulat lényegesen magasabb volt az országos átlagnál. Az iparosítás hatására átrendeződött a lakosság struktúrája, s jelenleg a kereső lakosság többsége az iparban dolgozik. Nem hagyhatjuk viszont figyelmen kívül, hogy az úgynevezett ipari munkásság jelentős hányada számtalan szállal kötődik a mezőgazdasághoz is. A 32 000 hektáros határban gazdálkodó termelőszövetkezetek országosan is a legjobbak közé tartoznak, amelyben a talajadottságok mellett a böszörményi ember hagyományos szorgalma, a jó szakember-ellátottság és a nagyfokú gépesítés is közrejátszik. Az utóbbi másfél évtizedben jelentősen fejlődött az út-, víz-, gáz- és csatornahálózat, bár ezen a téren még óriási, a történelmi múltból visszamaradt hátrányokat kell behozni. A városnak jóhírű alsófokú oktatási intézményei mellett megyeszerte híres gimnáziuma, középiskolai kollégiuma, zeneiskolája, ipari és mezőgazdasági szakmunkásképző intézete van. Működik egy felsőfokú oktatási intézet is, az óvónőképző. A Hajdúsági Múzeum az ország legjelentősebb kisvárosi múzeumai közé tartozik, és itt találjuk a Hajdúkerület anyagát a levéltárban. A város lakossága művelődését szolgálja a városi könyvtár, művelődési központ és az úttörőház. A korszerű iparral és fejlett mezőgazdasággal rendelkező, harminckétezres lakosságú Hajdúböszörmény ma Hajdú-Bihar megye második legnagyobb városa, de az volt a múltban is. E vázlatos történeti áttekintés szükséges ahhoz, hogy bemutassa azt a várositársadalmi hátteret, melynek keretében a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep szerveződött. Előzmények Két évtized a művészetben, egy művészeti műhely életében elég nagy intervallum ahhoz, hogy természetes módon hordja magában egy folyamat kiteljesedésének lehetőségét. Arról van szó: miként vált húsz esztendő alatt az alkotó művészetet támogató kezdeményezés nyomán a művészeti találkozó nemzetközileg is ismert, számon tartott szimpozionná. A helyi hagyomány, a helyi macenatúra eredményeképpen létrejött műhely — országos támogatással — miként lett egyszerre befogadóvá és kisugárzóvá, kapcsolatteremtővé és kapcsolatépítővé. Mert tény, hogy az utóbbi évtized alatt a korábban csak hazai művészeket fogadó telep a közép- és kelet-európai művészek nyári találkozóhelyévé, Hajdúsági Nemzetközi Művészteleppé fejlődött. Előzményének azt a hortobágyi együttdolgozást, kísérletet tekinthetjük, amelyet 1928-ban Káplár Miklós és Maghy Zoltán részvételével Boromissza Tibor szervezett. Az akkor már ismert két művész : Boromissza és Káplár — a főiskolát éppen akkor elvégző Maghyt maguk mellé véve — meghatározott festői program megvalósítására, a magyar világ egy jellegzetes darabjának megmutatására vállalkozott. Az európai hírű puszta monumentalitását, különleges szépségét, „ősi romlatlanságát", az itteni emberek életét, sorsát kívánták megörökíteni, művészileg feltárni, felmutatni. A népi írók mozgalmával párhuzamosan, de ugyanabból a szellemi miliőből táplálkozva éreztek indíttatást hozzájárulni „Magyarország felfedezéséhez". Ez a társadalmi töltés, s szociológiai érdeklődés már korábban is jellemzője volt a két mester 6