Lázár Imre – Nyakas Miklós: A Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep húsz éve 1964-1983 / Hajdúsági Közlemények 12. (Hajdúböszörmény, 1983)
Tartalom
jetunió) festőművészek. Meghívást kapott az 1983-as nyitókiállításra Borisz Okorokov (Szovjetunió) festőművész. Mint a teleptörténeti áttekintésből is láthatjuk a böszörményi kolónia az elmúlt 6—8 évben kollektíváját megerősítette, törzsgárdáját kialakította és műhelymunkája színvonalát magasra emelte. A művészeti szint emelkedését jól sikerült telepnyitások és rangos zárókiállítások is jelezték. A Csohány Kálmán grafikáiból rendezett tárlatnak, amelyet Feledy Gyula grafikusművész méltatott, az 1977-es évad megnyitóján volt egy olyan vonása, amely mindenki számára figyelemre méltó. Ez pedig az alkotóművész tisztessége, szolgálni kívánó belső fűtöttsége. Csohány Kálmán kivételes tehetsége tiszta emberi-etikai tartással párosult. Műveit érzés, szépség, törvény diktálta. Népisége látásmód, amely átitatta egész művészetét. Páratlan erejű és hitelű grafikái önmagukban is példát jelentenek. Csohány Kálmán sugárzó személyisége, vonzása, irányító tehetsége előnyösen formálta a telep szellemét, közösségi arculatát. Amit Csohány Kálmán grafikai munkássága jelentett a telepi tagság számára, azt adják Kurucz D. István táblaképei. Jelenléte meghatározó lett a kolónia életében. Eredendő kötődése a tájhoz, az alföldi világhoz, formálta festészetét. Szemléletébe úgy épül be a festői hagyomány, hogy ecsetje nyomán új és egyetemes érvényű fogalmazódik meg az Alföldről, a Hajdúságról, a Hortobágyról s az itt élő emberekről. Hézső Ferenc az alföldi, vásárhelyi festészet és Kohán György emberi közelségében alakította ki művészi programját, színvilágát, eszköz- és formarendszerét. A korábbi látványhoz érzelmileg is jobban kapcsolódó festészete ma már összetettebb, bonyolultabb gondolati anyagot hordozó, sajátos vizuális nyelven megszólaló festészet. Már 1976-ban a szervezés során megfogalmazódott, hogy olyan művészekkel kell kiegészíteni a telep tagságát, akik munkásságával még határozottabbá és markánsabbá tehető a telep arculata, azért hogy az ide érkező külföldi művészek „egy modern realista magyar műhelyt ismerhessenek meg". „Mint ahogy Szolnok, Vásárhely külön színfoltja a magyar piktúrának, úgy szükséges, hogy a Hajdúság sajátos világát, jellegzetességeit a művészetbe emelő műhely is formálódjék", hangzott a javaslat. Erre vállalkozott Böszörmény a magyar festészet élvonalbeli képviselőinek 1977-es meghívásával. A művésztelep nemzetközisége az egyhónapos együttdolgozáson túl azt is jelentette, hogy állandóan bővült és mélyült kapcsolata. A művészcserék is ezt szolgálták. A telep hazai alkotói közül, csak az utolsó öt évet számolva is, több mint 10-en dolgoztak egy-egy hónapot jugoszláviai, lengyelországi, bulgáriai, NDK-beli művésztelepeken és tettek látogatást Romániába, Csehszlovákiába és a Szovjetunióba. Maga a város, a környék és a Hortobágy számottevő új élménnyel gazdagította a telepre érkező hazai művészeket és a külföldieket is. A műhelynek az 1970-es évek végén kirajzolódó szellemi arculata azt is jelentette, hogy a művészegyéniségek sajátos stílusának sokszínű és gazdag érvényesülési lehetősége megerősítette a szabad alkotószellemet, a függetlenséget, amely azonban nem lehetett akadálya annak, hogy közös felelősséggel szóljanak a közösség dolgairól, a világról, az emberről. A tőle megszokott nyílt emberi szóval beszélt erről Csohány Kálmán: „A lélek változásairól, a művésztelepen dolgozó művészek bensőjében végbemenő árnyalati fordulatokról, fel- és megismerésekről, jótékony, szinte észrevétlen megrendülésekről számolhatok be, mint legfőbb eredményről... Az alkotótelep munkája csak úgy lehet egészséges, ha benne lüktet a város élete, ha odahallatszik annak lélegzése. Az alkotás folyamatába tartozik a bandukolás, a csendes utcákon, az akácok alatt. Rácsodálkozás egy-egy ódon kiskapura, kapuoszlopra, tűnődés eltűnt életformákon, 37
