Nyakas Miklós: Hajdú vármegye létrejötte / Hajdúsági Közlemények 11. (Hajdúböszörmény, 1983)

Tartalom

ügyelőségek felállítása általában a területi szabálytalanságok kiküszöbölését előzte meg, s így azt ellenkező előjelű fejleményként kell értékelnünk. 7 5 Hogy ez mennyire így volt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a kor­mány — immár a Szabadelvű Párt, Tisza Kálmánnal az élen — nemsokára meg­szüntette a hajdúböszörményi kerületi törvényszéket, amelynek a feladatát a deb­receni vette át. 7 6 Az eddig követett taktikai irányvonal ismeretében természetes, hogy a Hajdú­kerület most is ellenlépésekkel próbálkozott. Az 1875. április 8-án tartott kerületi közgyűlésben úgy határoztak, hogy a törvényszék megszüntetésének meg­akadályozására ismét küldöttség utazzék Budapestre. A döntést azzal indokolták, hogy a tervezett lépés fenyegető veszély a Hajdúkerületre mint önálló törvény­hatóságra nézve. 7 7 E döntésnél azonban a hajdúvárosok széthúzása minden eddiginél világosabbá vált. Hajdúszoboszló magatartása, Debrecen-pártisága ekkor már közismert volt, s így már senkit sem lepett meg, hogy a tervet ellenezte. 7 8 Súlyosabb csapást jelentett, hogy az eddig legalábbis elvben lojális Hajdúnánás városának is kételyei voltak a küldöttség útját illetően. 7 9 A küldöttségbe egy tagot mégiscsak delegál­tak, olyan utasítással azonban, hogy a hajdúböszörményi törvényszék vissza­állítása helyett érjék el, hogy az évszázadokon keresztül az egyes városok által gyakorolt törvényszolgáltatást állítsák vissza. Ennek az utasításnak a megvalósí­tása azonban még sokkal reménytelenebb volt, mint a hajdúkerületi központi törvényszék megmentésére tett kísérlet, hiszen egy réges-régen elavult, feudális jellegű gyakorlat visszaállítását kívánta elérni. Nem tudjuk, hogy a hajdúnánásiak mennyire gondolták komolyan a küldöttjüknek adott utasítást, az azonban két­ségtelen, hogy a hajdúkerületi vezetés irányelveivel ellenkező instrukció tulajdon­képpen a megszüntetésre ítélt törvényhatóság erőfeszítéseit gyengítette. Hajdúdorog egyenesen szükségtelennek tartotta a küldöttségben való részvé­telt, mert úgy látta, hogy az sikert semmiképpen sem érhet el. 8 0 Egyedül Hajdúböszörmény városa nyilatkozott úgy, hogy az ügy érdekében semmi áldozattól vissza nem riad, hiszen a hajdúkerületi törvényszék meg­szüntetése egyben a Hajdúkerület törvényhatósági létének a végét is jelentené. 81 Ez az állásfoglalás egyébként teljesen érthető is, hiszen ebben az esetben egyúttal a törvényhatósági székhely rangjának a megőrzéséről is szó volt. 75. E gyakorlat kétségtelenül a területrendezés és az adófizetés szoros kapcsolatával állott összefüggés­ben. 76. NYAKAS MIKLÓS: Hajdúkerület vagy Hajdú megye? I. m. 50. 77. HBmL IV. B. 754. a. Hajdúker. közgy. jkv. 1875. ápr. 8. 78. Hajdúszoboszló ekkor már egyértelműen a Debrecen székhelyű megyét támogatta. 79. HBmL Hnánás jkv. 1875. ápr. 10. 80. Uo. V. B. 171. a. 2. Hdorog jkv. 1875. ápr. 11. 81. Uo. V. B. 71. a. 14. Hbösz. közgy. jkv. 1875. ápr. 14. 1 1

Next

/
Thumbnails
Contents