Nyakas Miklós: Hajdú vármegye létrejötte / Hajdúsági Közlemények 11. (Hajdúböszörmény, 1983)
Tartalom
adott alkalmat, s egyben ismét kiélezte a Debrecen—Hajdúböszörmény ellentétet, felszínre hozva az időközben elszunnyadt vármegyei székhely kérdését is. Az új székház építésének ügyét elsősorban Hajdúböszörményben támadták, nem is annyira pénzügyi kihatásai miatt, hanem inkább azért, mert úgy vélték, hogy az épület létesítésével Debrecen még inkább megerősíti pozícióit. Az érvelésük gondolatmenete hasonló volt az 1870-es években hangoztatottakkal, s az legfeljebb történelmi tévedésekkel bővült. A hajdúböszörményiek érvelése elsősorban az 1908-ban megindult Hajdúböszörményi Hírlap hasábjain olvasható, amely vegyes tartalmú, független hetilapnak hirdette ugyan magát, de amely félreérthetetlenül a függetlenségi párttal rokonszenvezett. Szerkesztője is a függetlenségi elveket valló Porcsalmy Gyula református tanító volt. Rögtön az első számban éles támadást intézett az új megyei székház gondolata ellen. Úgy látta, hogy annak építése egy „idegen törvényhatósághoz" láncolná örökre a hajdúvárosokat, csupán csak azért, mert „szép ház, cifra ház" kell a megyének. Miért a megyének Debrecenben építkezni? Hiszen „jöhet egy olyan kormány, amely éppen úgy csinál megyerendezést, a mint csináltak többször a múltban . . . hátha széttagolják Hajdúvármegyét, s ez esetben az értékes épület a szerződés értelmében marad minden kártalanítás nélkül Debrecennek" — érvelt. Ráadásul Debrecen önálló törvényhatóság, nem vesz részt Hajdú megye költségeiben, kötelezettségeiben; a megyéhez csak annyiban tartozik, hogy a megye területén fekszik. A cikk az eddigi érvekhez a történeti adatok félreértelmezésével — amely vagy nemtudáson, vagy szándékosságon alapulhatott — újat is kreált. Arra hivatkozott ugyanis, hogy Debrecen „1876-ig Bihar megye székhelye volt, (de) Tisza Kálmán akkori miniszterelnök és belügyminiszter csakhogy a Tiszák dédelgetett városát, Nagy-Váradot megyei székhellyé tegye, ide dobta nekünk Debrecent Biharból". A továbbiakban azt igyekezett bizonygatni, hogy az 1876 óta eltelt idő Hajdúböszörmény esélyeit a megyeszékhelyi rangra nemcsak érintetlenül hagyta, hanem növelte is. Javult a közlekedés, hiszen „azóta . . . annyi vasútunk épült, hogy egy megyének sem épült annyi az országban", Hajdúböszörménybe tehát könnyű eljutni. E városból „a kőutak a szélrózsa minden irányából vagy megvannak, vagy készülnek", s ez az esélyeket tovább növeli. Előkerült természetesen a régi érv is ! Hajdúböszörményben „ma is áll a díszes hajdúkerületi székház, amelyből a hajdúősök igazgatták a hajdúkerületet". Ezért ezt is figyelembe véve a „történelmi múlt, hagyományok oda utalják a megyét, hogy Hajdúböszörmény legyen a megyei székhely". Habár a hajdúság ma is magvát képezi a megyének, az 1876-ban puszta címnél nem kapott egyebet. Hajdúböszörménytől is elvontak minden közintézményt, megölték fejlődésében, s a várost „egész gorombasággal mellőzték". így tehát egészen nyilvánvaló — érvelt a lap —, hogy Hajdúböszörménynek és a megyének közös érdeke, s ezt kívánja a fényes történelmi múlt, a hagyományok és az összetartozandóság, hogy a megyei székhely „legilletékesebb helyére, Hajdúböszörménybe" tétessék vissza. 1 1
