Nyakas Miklós: Hajdú vármegye létrejötte / Hajdúsági Közlemények 11. (Hajdúböszörmény, 1983)

Tartalom

figyelembe kellett venniük a császári abszolutizmus kísérleteit is, hiszen azok mégiscsak polgári, bár mélységesen reakciós és nemzetellenes talajról születtek.

1 Tulajdonképpeni tárgyunk szervesen illeszkedik a modern polgári magyar közigazgatás megszervezéséhez, amely óhatatlanul magával hozta a vármegyék és egyéb törvényhatóságok szerepének az átértékelését is. Részint úgy, hogy azok belső szerkezetét modernizálni kellett, részint pedig úgy, hogy azok külső határait is a követelményekhez kellett igazítani. Mindez pedig hallatlanul kényes feladat volt. A feudalizmus kései századaiban a rendi jelleggel átitatott nemesi vármegyére már a kortársak is úgy tekintettek, mint a Habsburg-ellenes nemzeti ellenállás legfőbb erejére, olyan képződményre, amely — úgymond — a nemzet alkotmányos életének legfőbb garanciája. Bár mai történetírásunk e kérdésről sokkal árnyaltabb, történetileg hitelesebb képet rajzol, a kortársak vélekedése mégsem volt alaptalan. Gondoljunk arra, hogy a reformkori Kossuth legfőbb ereje azokban a vármegyékben rejlett, amelyeknek nemessége egyre inkább magáévá tette azt a reformprogramot, amely Magyarország számára a haladás egyetlen járható útjának bizonyult. Már a kortársak szemében is, a későbbi generációknál pedig még inkább a vármegye fogalma lassanként oly mértékben misztifikálódott, hogy annak reformjához, netán gyökeres átalakításához csak a legnagyobb óvatossággal lehetett közeledni, s akkor is csak úgy, ha a vármegye fölött az igazi uralmat gyakorló nemesség, illetve ezek dzsentriutódai beleegyezését megnyerték.

2 A helyzet ellentmondásos voltát csak még inkább aláhúzta az 1848-as forradalom törvényalkotása, hiszen azt gyakorlatilag a reformnemesség hajtotta végre, s amelynek végső következményében magát a vármegyét, annak belső szerkezetét és területi elrendezését is érintenie kellett. Az eddig elmondottakat jól támasztja alá magának a forradalomnak a törvényalkotása. Ez ugyanis hivatalosan nem rendezte a megyék és más törvényhatóságok belső szerkezetét, és a közigazgatási egységek határait sem bolygatta. Sőt az 1848. évi harmadik törvénycikk kimondta, hogy az ország „törvényhatóságainak eddigi törvényes hatósága ezentúl is teljes épségben fenntartandó". Ez viszont ellentétben állott a később alkotott ötödik, hetedik és tizenhetedik törvénycikkel, amelyek a megyék új szerkezetét ideiglenesen rendezték.

3 Ennek ellenére a tényleges helyzet úgy alakult, hogy a rendi ellenállás korában nagyfokú önigazgatást kiépített vármegyék hatásköre a forradalom előttinél lényegesen kisebb területre szorult, bár erre az ország törvényei tulajdonképpen nem teremtettek volna lehetőséget. Mindez elsősorban a kormánybiztosi intézmény kiépítésének köszönhető, amely maga ugyan feudális gyökerekre, a királyi 1. Vö. SASHEGYI OSZKÁR: AZ abszolutizmus kori levéltár. Bp., 1965. 2. Magyarország története. 1848—1890. (Főszerk. Kovács Endre.) 6/2. kötet. Bp., 1979. 1237 —1244. 3. GRÓF FORGACS ÁGOST: Észrevételek a megyék átalakítása körül. Pest, 1868. 1—9. 1

1