Nyakas Miklós: Hajdú vármegye létrejötte / Hajdúsági Közlemények 11. (Hajdúböszörmény, 1983)

Tartalom

négy szavazó bíróval és megfelelő segédszemélyzettel fejtette ki tevékenységét. A rendezett tanácsú városok különben önálló árvaszékkel rendelkeztek. Összegezve megállapíthatjuk, hogy a teljes egészében kiépült vármegyei közigazgatás, amely részben központilag kinevezett állami közegek munkájára, részben pedig a választott testületek ténykedésére épült, jól töltötte be azt a szerepkört, amelyet a kormánypárt szánt a középfokú törvényhatóságoknak. A helyi, regionális érdekek és a központi államhatalom kívánalmainak egyeztetése mesteri módon valósult meg úgy, hogy az önkormányzat legfontosabbnak tűnő kritériumai látszólag megmaradtak, de az állam mégis kiterjesztette hatáskörét a megyei élet legfontosabb területeire. Az államhatalom számára számtalan lehetőség kínálkozott a törvényhatósági bizottság döntéseinek manipulálására, de ha az mégis a kormánynak nem tetsző álláspontot alakított ki, a főispánon és a közigazgatási bizottságon keresztül mód nyílott az államhatalom érdekeinek az érvényesítésére. Itt csak utalhatunk rá, hogy az 1886. évi huszonhatodik törvénycikk a maradék vármegyei önkormányzatot még tovább rövidítette, hiszen a Belügyminisztérium ezután beleszólást gyakorolt a megyei és városi önkormányzat belső ügyvitelébe és pénzkezelésébe. Mindez a főispáni jogkör újabb, jelentős kibővítésével járt együtt. Jelentősen csökkent a községek önkormányzati élete is. A Debrecen székhelyű Hajdú megye végül is megfelelt azoknak a követelményeknek, amelyeket a kortársak — mindenekelőtt az új megye támogatói — a megyeszervezéshez fűztek. A Hajdúkerület patriarkális közigazgatása egyre inkább a feledés homályába merült, s ha egyesek siratták is a törvényhatósági állás elvesztését, a többség belátta, hogy az új megye szakszerűbben, hatékonyabban, gyorsabban tudja problémáikat elintézni. 1

1