Nyakas Miklós: Hajdú vármegye létrejötte / Hajdúsági Közlemények 11. (Hajdúböszörmény, 1983)
Tartalom
terheket kisebbítse, s az egyéni érdekek érvényesülését háttérbe szorítsa. E hangvétel az első pillanatban a szabadelvűekéhez hasonlít, ez azonban csak látszat. Tulajdonképpen azt jelzi, hogy az ellenzék a vesztett csata után új taktikát dolgozott ki, s az új megyei közigazgatást elsősorban pénzügyi oldalról óhajtja támadni. A lap — a Debreczen — már szeptemberben éles támadást intézett az alakuló közgyűléskor adott fényes ebédek és bankettek miatt. Bár elismerte, hogy a „megye legelső hivatalnokát nem lehet éppen úgy fogadni, mint például egy adóvégrehajtót", de mindjárt hozzá is tette, hogy „az a költséges áldomás, mit másnap fejfájások közt szánván a nyakig adós hazafi, uraim, ... az a mi üldözőnk". 10 3 Az új főispán személyét már csak azért sem hanyagolhatjuk el, mert az 1876. évi megyerendezést — amint már jeleztük — a központi kormányzat újabb, hatékony centralizáló lépése kísérte, amely a vármegyei autonómiát tovább korlátozta. Ezentúl sem az orvosok, sem pedig a levéltárnok és a számvevő nem tartoztak a választható tisztviselők közé, hanem személyükről kizárólag a főispán döntött. Az 1870-ben egyszer már jelentősen megnyirbált vármegyei autonómiát Tisza Kálmán ugyan ezúttal is meghagyta, de az 1876. évi hatodik törvénycikkel, nevezetesen a közigazgatási bizottságok felállításával azt mégis lényegesen korlátozta. A sok oldalról támadott és ugyanakkor támogatott törvénycikk, illetve az ennek értelmében felállított közigazgatási bizottságok voltak hivatva megteremteni a kiegyezés óta folyamatosan kiépülő, modern polgári intézmények és a régi, még a feudális gyökerekből táplálkozó vármegyei közigazgatás összhangját. Ennek lényege a következő volt. A bizottság egy testületben tömörítette a különféle szakigazgatási ágak vezetőit, a kormánypárt embereit és a választott vármegyei tisztviselőket, tehát a municipialista elvek exponenseit. A közigazgatási bizottság huszonegy tagból állott. Ebből tízet a kormánytól teljesen független megyegyűlés választott, további öten pedig — az alispán, a főjegyző, a tisztiügyész, a főorvos és az árvaszék elnöke — szintén választott tisztviselők voltak. A központi hatalomnak így tehát mindössze hat képviselője maradt: a főispán, az adófelügyelő, a tanfelügyelő, a postaigazgató, az államépítészeti hivatal vezetője és a királyi ügyész. Ennek ellenére a közigazgatási bizottság elsősorban a központi akarat céljait volt hivatva szolgálni, elsősorban azért, mert felfelé nem rendelkezett önállósággal. Elnöke az a főispán volt, akit a belügyminiszter nevezett ki, s aki minden olyan határozatot érvényteleníthetett, amely a kormány érdekeit sértette. Az elvégzendő feladatokat is a kormány jelölte ki, s a bizottság azokat nem utasíthatta vissza. 10 4 103. Debreczen. 1876. szept. 5. „Borongó" aláírással. Egyébként a szeptember 4-én, a Bikában rendezett beiktatási díszebédre ebédjegyeket lehetett váltani 2,50 forint értékben. Debreczeni Ellenőr. 1876. szept. 2. 104. Vö. Magyarország története i. m. 1238 —1239. 1 1
