Nyakas Miklós: Hajdúböszörmény sajtótörténete / Hajdúsági Közlemények 10. (Hajdúböszörmény, 1982)
Tartalom
A FELSZABADULÁS UTÁN A felszabadulás Magyarországon merőben más gazdasági, társadalmi és politikai helyzetet teremtett, s pontosan ebből adódóan megváltozott a sajtó arculata, szerepe és funkciója is. A leglényegesebb vonást abban jelölhetjük meg, hogy a hírközlő szervek, így a sajtó feletti ellenőrzést is döntően a koalícióba tömörült politikai pártok gyakorolták, tehát a népi demokratikus rendszert erről az oldalról számottevő támadások eleve nem érhették. Következik viszont ebből az, hogy a sajtó hű tükre volt a koalícióba tömörült politikai pártok közötti vetélkedésnek, így azoknak az ellentéteknek, amelyek mindenekelőtt a Magyar Kommunista Párt és a Független Kisgazdapárt között jelentkeztek. A hajdúböszörményi helyi sajtó esetében ezek a sajátosságok jól megfigyelhetők, azzal a kitétellel azonban, hogy mindez egyetlen városi lapon belül jelentkezett, hiszen az itteni politikai pártok — talán az MKP kivételével — önálló lap indítására nem gondolhattak. Mindezeket figyelembe véve nagyon természetes. hogy a koalíciós időszak helyi újságja — a Hajdúböszörményi Hírek — a Nemzeti Bizottság lapjaként kelt életre, tehát annak a politikai szervnek orgánumaként, amely a nagy politikai pártokat (MKP, FKP, SzDP, NPP) összefogta. Hajdúböszörményben a helyi újság szervezeti keretei tulajdonképpen adva voltak, amely nem volt más, mint az eddigi lapkiadó, a Nyomda RT, amely Egység Nyomda néven részvénytársasági alapon tovább élt. Az a különös helyzet állott elő viszont, hogy 1945 elején a Nyomda RT részvényeinek többsége a Magyar Kommunista Párt tulajdonában volt, így tehát elvben megtehette volna azt is, hogy önálló kommunista pártlapot indít. Ezt a lehetőséget fejtegette ugyanis dr. Jakobinyi Béla a helyi Nemzeti Bizottság március 15-én tartott ülésén, amelynek tagja volt, s ahol a Magyar Kommunista Pártot képviselte. Egyben kifejtette a párt határozatát is, amely szerint nem lenne helyes, ha a lap egyetlen politikai párt szócsöve lenne, s éppen ezért úgy döntöttek, hogy azt a Nemzeti Bizottság szerkesztésébe adják át. 15 7 Az erőviszonyoknak ez a fajta alakulása sok mindent segít megérteni. Mindenekelőtt azt, hogy a Hajdúböszörményi Hírek mindvégig erős kommunista befolyás alatt állott, s olyan fórum volt, ahol az MKP nézetei nagyobb súllyal estek latba, mint akár a Nemzeti Bizottság ülésein, ahol pedig az MKP kezdeményező szerepe szintén jól érvényesült. Ettől függetlenül azonban az újság mégiscsak a Nemzeti Bizottság lapja volt, 157 HBmL. XVII. 3. 1. NB jkv. 1945. III. 15. Az eredeti elképzelés szerint komoly formában merült fel annak a gondolata, hogy az újságot kizárólag a kommunisták adják ki. Vö. : Hajdúsági Múzeum Történeti Adattára: 4241. 55