Bencsik János – Módy György – Szalay Emőke: Tanulmányok Egyek múltjából / Hajdúsági Közlemények 9. (Hajdúböszörmény, 1981)

Bencsik János-P. Szalay Emőke: Egyek protestáns múltjának történeti emlékeiből

nak az egyik ónkannát Szép Istvánné. Az 1755-ös évszámot találjuk a keresztelő kancsón. A legkésőbbi edény Kalóz András ónkannája 1763-ból. A két utóbbi ónkanna azt is mutatja, hogy a falu általános gazdasági megerősödésén túl az egyes jobbágycsaládok is képesek voltak ilyen nagy ajándékot adni egyházuknak. Az edények felirataiban az évszámon és a belőlük kiolvasható tanulságokon kívül figyelmet érdemelnek a nevek is. Egyeki lakosok emlékét őrzik abból az időszakból, amelyből még nincsenek anyakönyvek. A következő nevek találhatók e feliratokban : 1694-ben Kállai István, Kerepszegi Gergel, Czipó Mihály, Talnak Pál, Csik István; 1695-ben Harsáni Ferenc prédikátor, Vincze György bíró, Csipő István Csik István, Talnok Pál. 1726-ban Szabó Péter főbíró, Dorics Péter főesküdt. 1728-ban Juhász György főbíró, Kasza György, Bagos András. 1738-ban Debreceni Sza ... István, Sztropkói István. 1749-ben Szép Istvánné és 1763-ban Kalóz András. Az egyeki (jelenleg kisperegi) egyház edényegyüttesének csaknem hiánytalan megmaradása az elüzetés, majd az új otthon teremtés nehéz időszakában a vallás, az egyház fontos szerepét, összetartó erejét példázza. Ezentúl abból a szempontból is jelentősek ezek a tárgyak, hogy a következőkre utalnak: Az egyeki protestáns egyház és paraszti közösség nemcsak hitéleti és művelődési kapcsolata szoros a kálvinizmus tiszántúli központjával, Debrecennel, hanem iparművészeti, kézműipari kisugárzása is meghatározó volt. Debrecen a XVII—XVIII. században az Alföld természetes (gazdasági, művelődési, művészeti) központja, szellemi téren a reformáció fellegvára volt. Hatása minden területen széles körben érvényesült. Erre igen hasznos példa az egyeki eklézsia egykori úrvacsora készlete, akik amikor e tárgyakkal akarták egyházukat megtisztelni, elsősorban Debrecen felé fordultak. Ugyanakkor az edények vizsgálata a debreceni ötvösség, ónművesség történetéhez újabb adalékkal szogál. JEGYZETEK A tanulmány III. fejezetét P. Szalay Emőke írta. 1 Szórvány adatok fordulnak elő a Debreceni Szemlében, a Déri Múzeum Évkönyveiben és másutt is. 2 Csak egyetlen példát az összehasonlításra; Bagosi Krónika. Szerk. Dankó Imre. Hajdúbagos, 1977. 3 „Feltűnő, hogy a Hortobággyal szomszédos Egyeket... egyetlen pásztor sem képviseli még ebben a pusztai társaságban (sem)." — írja Zoltai Lajos: A Hortobágy pusztaság magyar eredetiségéről. Debreceni Képes Kalendárium (DKK.), 1925. 69. Bár akadtak onnan (Egyek) elszármazott pásztorok, pl. Bencsik I. István számadó gulyás volt Ohaton az 1890-es években. 4 Bencsik II. Mátyás 1837-ben nősült be Csegére (Bartha Sárát vette feleségül), miután apja Mátyás (I.) a Vayak Nagymajoriában béresként szolgált. 5 A Hajdú-Bihar megyei múzeumi szervezet tiszteletre méltó erőfeszítéseket tesz, hogy pótolja az Egyek múltját feltáró munkákban mutatkozó hiányt. 6 Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára (Pest, 1851) I. 299. A Kispereg címszó alatt az előbb idézettektől pontosabb képet kaphatunk: „E pusztának egy részét magyar reformátusok ülték meg 1778-ban Szabolcs megyéből, Egyekről.. Uo. III. 219. Hihetőleg a kisperegi református egyházi forrásokból származó, az üldöztetésre is utaló adatokat találhatjuk a későbbi Arad megyei monográfiában. Márki Sándor: Arad vármegye és Arad szabad királyi város története (Arad, 1895) II. 754. 7 Az Egyekre vonatkozó általánosságokban mozgó adatokat átveszik a vármegye raonográfusai is. Varga Gejza: Hajdú vármegye leírása. Pest, 1882. 130. vagy Csobán Endre: Hajdú vármegye és Debrecen sz. kir. város története (Debrecen, 1940.) megyei rész, 7. 35