Nyakas Miklós: Sillye Gábor 1817-1894 / Hajdúsági Közlemények 7. (Hajdúböszörmény, 1980)
Tartalom
századok óta be vannak fogadva az alkotmány sáncaiba, jogaik törvények és kiváltságlevelek által vannak biztosítva, így tehát nekiek nincs egyébre szükségök, hogy jogaik s viszonyaik kiváltságleveleik értelmében akkint rendeztessenek, hogy az által erős és rendithetetlen oszlopaivá válhassanak a trónnak, alkotmánynak és szabadságnak". Sillye Gábor publicisztikai munkássága jelentős mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a reformnemzedék soraiban ismerősökre, barátokra tegyen szert. 3 6 Valószínűnek tűnik, hogy az ekkor kiépített kapcsolatrendszer élete későbbi szakaszában is jelentősen segítette őt. Ilyen vonatkozásban előnyösnek bizonyulhatott az, hogy a Hírnök szerkesztője, Orosz József előszeretettel hangoztatta „pártonkívüliségét" — amely ugyan 1845-ben a lap megszűnéséhez vezetett — s ebből az alapállásból helyt adott a különféle politikai irányzatoknak. Okkal feltételezhetjük tehát, hogy Pozsonyban, az „irgalmasokkal átellenében" a 245. sz. ház felső emeletén, a Hírnök szerkesztőségében, ahol szerkesztőségi munkatársként Sillye Gábor is dolgozott, különféle politikai irányzatok képviselői fordulhattak meg. Konkrétan tudjuk például, hogy Birányi (Schultz) Ákos, aki először a Pesti Hírlapnál dolgozott, majd 1844-ben segédszerkesztőként a Hírnökhöz került, s aki 1848-ban a forradalmi ifjak közé tartozott, a kormánybiztos Sillye Gábor aktív munkatársa lett. 3 7 1848. szeptember 22-én nevezte őt ugyanis ki számvevőül a szervezés alatt levő Bocskai-csapathoz. 3 8 3 6 1847-ben pl. cikke jelent meg az Életképekben is a pozsonyi árvízről (1747). Vö. Szinnyei J. i.m. 3 7 A magyar sajtó története i.m. 748. 3 8 Hadtörténelmi Levéltár (továbbiakban HtL) 1848/49-es forradalom és szabadságharc iratai. Bocskai szabadcsapat (Sillye Gábor) iratanyaga (továbbiakban Sillye-iratok) 2/101. Mikrofilmen megtalálható: HBmL XXXII. 21. o. 1—13. Magam elsősorban a mikrofilmeket használtam, de az eredeti levéltári jelzetet adtam meg. 21