Nyakas Miklós szerk.: Honismereti írások a Hajdúságból II. / Hajdúsági Közlemények 6. (Hajdúböszörmény, 1976)
Szémán Zsuzsa: Legény- és leány élet a házasság előtt Hajdúböszörményben
veszi. Az ilyen aztán gyakran pórul járt, teherbe esett. A megesett lány nem tehetett koszorút a fejére, társai is elhidegültek tőle. „A rendes lány nem is állt szóba az olyan legénnyel, aki ilyen csúnya dolgokra kérte." 3 3 A férfiak ugyan beszéltek a megesett lánnyal, de ők is elcsámcsogtak rajta. Ha cselédlánynak gazdalegénytől lett gyereke, az az anyja nevét viselte. A lány elégtételként földet vagy pénzt kapott a fiú családjától. A kikapós lányt akkor vették feleségül, ha földje volt. „Vegyük el, nem kell sokat dolgozni" — mondták.'' 1 A gazdag és szegény közti különbséget mutatja, hogy a szolgálótól megesett gazdalány inkább szégyenben maradt, semhogy egy szegényhez hozzáment volna. A házasság másik fontos kritériuma az azonos vallás volt. A papok ellenezték az esküvőt, de a szülők sem fogadták szívesen, ha gyermekeik más vallásúval szándékoztak házasságra lépni. Ha a fiatalok mégis összeházasodtak, a szülő el sem ment a lakodalomba. A hitbeli különbség elsősorban a reformátusok és katolikusok között jelentett nagy problémát. A katolikus táboron belül azonban (görög és római katolikusok között) nem. Általában jellemző, hogy a szegények sokkal kevesebbet törődtek a házasságkötéskor jelentkező vallási különbségekkel, mint a gazdagok. Ha egy református és egy katolikus vallású házasságra lépett, mindig a katolikus ragaszkodott jobban a vallásához. Az esküvőt a katolikus templomban kellett tartaniuk s a gyerekeket is katolikus szellemben nevelték. A városban a reformátusok többre tartották magukat, többnek számítottak, mint bármely más felekezetbe tartozók. Ez azért is érthető, mivel a reformátusok száma az 1940-es évek e'ején kb. húszezerrel haladta meg a két katolikus hitfelekezet híveinek számát (kb. 5000) A fiatalok nem választhatták ki párjukat saját tetszésük szerint. Ebben a kérdésben szegénynél, gazdagnál egyaránt fontos szerepet játszottak a szülők A pár kiválasztásánál a vagyon és a vallás mellett fontos volt az erkölcsi magatartás is. A dolgos, talpraesett, derék, jókedvű lány és az ügyes, nem részeges legény volt a megfelelő házastársnak való. Amikor eljött a nősü'és ideje, a szülök legtöbbször a fiuk megkérdezése nélkül fogadtak egy öregaszszonyt, az ún. előcsajhost. aki elment a lányos házhoz, ott előadta a mondókáját, hogy kitől jött és mi jáx-atban van, X. Y.-nék szeretnék a lányukat a fiuknak. Ha lánynak vagy szüleinek nem tetszett a dolog, visszaüzentek az elöljáróval, hogy a dolog csak egy év múlva lesz aktuális. Ez finom kikosarazást jelentett. Nemegyszer kereken kijelentették, hogy nem megy a lány. Ha az öregasszony sikerrel járt, jutalmul egy zsák búzát kapott. Ezután a legény szülei elküldték lánynezőbe. Az előcsajhos küldésének szokása egy 83 éves adatközlőm szerint legénykorában még meg volt, de 46 éves lánya már csak elbeszélésből ismerte. Az ő idejében a legény maga ment el lánynézőbe. előcsajhos küldése nélkül. Ha nem tetszett a legény, akkor a szülök kísérték ki a kiskapuig. Ilyen esetben nem is jött vissza a legény. Ha viszont tetszett a lánynak vagy szüleinek, akkor elbeszélgetett vele a kiskapuban. Az előcsajhost egyrészt azért küldték, mert a fiatalok nem ismerték egymást. másrészt, hogy kipuhatolják a szülők szándékát, nehogy később csalódjanak. Mindez „olyan kommendálás volt.' 1" Előcsajhosnak rendszerint rokont vagy idősebb ismerős nőt kértek fel. Ma csak idősebbek (pl. özvegyember) küldenek tudakozó személyt, ha újra házasodni akarnak. 61
