Nyakas Miklós szerk.: Honismereti írások a Hajdúságból II. / Hajdúsági Közlemények 6. (Hajdúböszörmény, 1976)
Örsi Julianna: A családi élet jellemzői Hajdúböszörményben a századfordulón
tek is voltak, hogy a szülők hajlottak volna a hagyomány felbontására, de a közösség miatt tartották be a szokásokat, mert „mit mondana a világ"! A lányok férjhezadásánál minden családban a szülők, de maguk a fiatalok is igyekeztek betartani a sorrendet. Mindig a soron következő legidősebb lány jöhetett számításba. Ezzel juttatták kifejezésig, hogy mikor eljön a férjhezmenés ideje, a lánynak törvényszerűen a menyecskék sorába kellett lépnie. így védekeztek az ellen, hogyha idejében nem adják férjhez valamelyik lányukat, az öreglány maradjon. Sokszor a kisebb testvér már alig várta, hogy nénjét elvigyék a háztól. „Eredj már férjhez fele! Én is akarok menni!" Ha esetleg a szülők beleegyeztek a sorrend felbontásába, a fiatalabb lány az idősebbet megkérdezte: „Nem haragszol, ha hamarabb férjhez megyek?" A párválasztásnál legfőbb szempont, amelyet figyelembe vettek, a vagyoni heizet volt. Vagyonban egyenlő rangú családból származó fiatalokat igyekeztek összeadni. Ezt lényegesnek tartották, egyrészt azért, hogy gyermekeiket minél jobb gazdasági helyzetbe juttassák s ezzel életük alapját a családból való kiválás után is biztosítsák számukra. Főleg a vagyonosabbak között fordult elő, hogy a rokonságból házasodtak. Hogy a vagyon ne menjen széjjel, unokatestvéreket is összeboronáltak szüleik. A törvény az unokatestvérek közötti házasságkötést tiltotta. : i Az emberek azért nem tartották jónak, mert véleményük szerint a születendő gyermekre hatással volt. Az ilyen házasságból született gyermekek nyomorékok, hibásak lettek vagy meghaltak. Hajdúböszörményben néhány unokatestvér-házasságot most is számontartanak. Általában igyekezett mindenki a saját vagyonának megfelelő gazdasági helyzetűek közül párt választani. Ha gazdagabb lányt akart például feleségül venni egy szegény fiú, könnyen megkaphatta a lány szüleitől: „Nem adom a lányomat. Nőjjél még!" Szemléletükkel magyarázható, hogy a legbiztonságosabb, legjobb életformának azt tartották, amelyben benne éltek. Részben ezzel is magyarázható, hogy a gazdálkodó családok lányai közül feleséget választani, az iparoslegé.nyek mesterek leányainál próbáltak szerencsét, a pásztor pásztornemzetségből nősült. Abban nem találtak semmi kivetendőt, ha komák gyermekei vagy névrokonok összeházasodtak. (A névrokonok nem álltak vérségi rokonságban egymással, csak a nevük egyezett meg.) Olyan esetek is előfordultak, hogy két testvér másik két testvérrel házasodott össze. Ennek magyarázatát ugyanúgy, mint a komák gyerekei között létrejött házasságokét, abban láthatjuk, hogy mivel a két család egymáshoz közel állott (a szülők barátsága vagy házasság révén), meg volt a lehetősége annak, hogy a fiatalok egymást megismerjék, közöttük szerelmi kapcsolat alakuljon ki. Ilyen esetben a szülők sem voltak ellenzői a fiatalok döntésének, hisz korábban ők maguk helyezték barátjuk vagy idősebb gyermekük házastársa családját abba a megkülönböztetett helyzetbe, hogy kiterjesszék rájuk a rokonsági körüket. Párválasztásnál figyelembe vették a vallást is. Általában református fiú református lányok közül választott, görög katolikus legény görög katolikus lányt vett feleségül. Nem volt gyakori jelenség a vegyesházasság. Figyelembe vették azt is, hogy milyen nemzetségből, famíliából való kiszemelt lány. Jó nevűek voltak-e az elődök, nagy nemzetség volt-e vagy eppen részeges fajta és így tovább. Gyakran hangoztatták a közismert szólást: „Nézd meg az anyját, vedd el a lányát!" 42
