Nyakas Miklós szerk.: Honismereti írások a Hajdúságból II. / Hajdúsági Közlemények 6. (Hajdúböszörmény, 1976)
Maghy Zoltán: Emlékeim Káplár Miklósról
felett a falon Maillol eredeti tusrajza és Rippl-Rónai tusrajzai voltak és olajfestményei, a „Szalmaboglyás udvar", a „Miinich Cicus" arcképe, a „Hortobágyi csárda" és egy üvegre festett szentkép. A falat még virágos tányérok és régi korsók díszítették. 1934 év Miklós napján estefelé zuhogó esőben mentem el Miklós barátomat megköszönteni. Tudtam, hogy vár, s rajtam kívül Molnár Pista bátyámat és Kampier festőbarátomat is. Nagyon jólesett neki érkezésem, a „kis magyar szobában" ültünk le és borozgattunk. Frissen sült tepertőspogácsával, diós, mákos kaláccsal kínált meg, amelyet jóízűen fogyasztottunk. Egyedüli vendég voltam, mert társaim valami ok miatt csak nem jöttek el. Januárban a Déri Múzeumban Kampier Kálmán festőbarátommal rendeztünk kiállítást, amelyet Miklós is többször megnézett. 1935 februárjában Miklós barátomhoz látogattam el. A háznál éppen disznóölés volt, mind a két hízót levágta. Mondta is nekem: „Sok ez a kettő nekem, tudod, el akartam adni az egyiket, de nagyon keveset akartak érte adni a vásárban, 45 fillért kilójáért. Inkább levágattam, legalább lesz ennivaló..." Tele lett a ház húsneművel, még a műterem szobába is jutott belőle, ott is függtek a kolbászkarikák. Márciusban a Szoboszlói úti műteremben tartottuk meg az ún. „röhögőestet" — ahogyan Molnár Pista bátyám elevezte, amelyet egyébként már több év óta nála szoktunk megtartani. Ezeken a férfiaknak való összejöveteleken, teázás és borozgatás közben Pista bátyánknak — általa „nyers történeteknek" nevezett írásait olvastuk fel nagy kacagással. Pista bátyánk ki is igazította, valóban ez nem kacagás, röhögés, hanem „nyerítés". Az írásokban a főszereplők többnyire mi festők hárman voltunk, de mások is. Ki gondolta volna közülünk, hogy Káplár Miklós barátunk nem vesz részt többet ilyen összejövetelen. Még e hónapban — márciusban — többször találkoztunk. Sok mindenről beszélgettünk, az országgyűlési választásról is, annak esélyeiről. Egyikőnknek sem volt kedve a politikához, el is határoztuk, hogy nem szavazunk. Egyik látogatásom alkalmával a műterembe belépve meglepetten láttam, az egyik fehérre meszelt falon, majd az egész falat beborító nagyméretű kifeszített festővásznat s azon szénnel előrajzolva egy nagyméretű hortobágyi tájképet, a „Jószágkihajtást" Miklós barátom lelkes örömmel magyarázta el a készülő festménynek a tárgyát, ábrázolt alakjait. „Nézd, itt a gulyát hajtják ki, itt megszalad a ménes, itt a csikós a távolban szökött lovat kerget, itt a csikós a gulyásoknál szökött ló után érdeklődik, itt kis borját szoptatja az anyja, itt meg a pásztorok ebédelnek a kunyhó előtt... ' — mondta. A kép fe'ső része nagymagasságú égbolt, a láthatárig rózsaszínű felhőkkel. Boldogan álltam és szemlélődtem ott az előrajzolt nagy kép előtt, gyönyörködtem meseszerű hangulatában, kompozíciójában. Nem gondoltam akkor, hogy ez a készülő szép mű félbemarad és utolsó alkotása lesz Káplár Miklósnak. Ekkor több új képet is megmutatott, a „Havas böszörményi utcát", ahol egy szegényember fát visz a hátán, a „Téli utcát" a sintérekkel és a nézőkkel. Mutatott két szőnyegtervet is. E két kisméretű képen (több ilyen nem volt) a naplemente a pusztán, mély, lila, narancs, vörös színekkel dekoratív hatással, a másikon a kép közepén háttal álló, széttárt karú, kékinges és gatyás csikós állott. E hónapnak a végén volt Miklós barátommal az utolsó találkozásom. Azt mondta, hogy megveszi Debrecenben Fülep Lajos Magyar művészet c. könyvét, amelyet most olcsón megszerezhet. Egy hét múlt el, de Miklós csak nem 21