Bencsik János – Nyakas Miklós: Adatok Hajdúböszörmény agrártörténetéhez. A Zója termelőszövetkezet története 1950 - 1975. / Hajdúsági Közlemények 5. (Hajdúböszörmény, 1975)

Tartalom

- 21 ­A tagság jelentős része - mint már jeleztük ­Hajdúböszörmény külterületi népességéből tevődött össze. Különösen föl kell figyelnünk arra, hogy Bodáról, Szent­györgyről és Zelemérről valamint a környékükön lévő szét­szórt egyedi tanyákról számosan léptek be a termelőszö­vet Kezet'ce. Ugyancsak jelentős volt a Józsán lakó tsz. tagok száma is. A tuaijdonképpeni Hajdúböszörményben la­kó tagok aránya ennek megfelelően kisebb volt. A lakó­hely szerinti megosz&s és a szociális helyzet között pár­huzamot vonhatunk. A városból kikerültek nagyrészt ag­rárproletárok voltak, mig a tanyákon lakók jelentős része a kisparaszti életformát élhette. Az utóbbi rétegből ke­rült ki Kathi Zsigmond, a Zója tsz, első elnöke is. A tagság lakóhely és munkahely szerinti elkülönült­sége a munkaszervezeti formákban is megmutatkozott. Az I. brigád tagjai nagyrészt a városi agrárproletárok vol­tak, s központjuk a Földesi tanya volt, a II. brigádba pedig többségükben bodai és tanyasi lakosok dolgoztak. Ez utóbbiak lévén Boda szőlőskert, bizonyos nagyságú sző­lőterülettel is rendelkeztek. Egyfajta megélhetési for­rást jelentett ez a nehéz években, hiszen az 195o-es évek mezőgazdasági politikája a beadás terén pontosan a sző­lőskerteket sújtotta legkevésbé. Igy válik érthetővé az a tény, hogy a brigád tagjaival a közös munkák szervezé­se közben mindig bajok voltak, hiszen azok inkább rész­ben saját, részben vállalt szőlőt müveitek. Ok voltak a szövetkezetben a negativ példa, nevük mindig a szégyen­táblán szerepelt. Nem csodálkozhatunk azon, hogy a leg­válságosabb időszakban, 1956 végén és 1957 elején a ter­melőszövetkezet is nagyjából ennek a brigádfelosztásnak megfelelően vált ketté. A tsz. első elnöke Kathi Zsigmond, amint emiitettük kisparaszt volt. 19ol-ben Hajdúböszörményben született. Apja Kathi Antal, "nihány holdas" paraszt ember volt, az "Uj soron" lakott. Felesége Is paraszt lány volt, ő hat hold földes hozo­mányára építették azt a tanyát, amely később a család otthona volt. Hét gyermeket neveltek fel, s azok mind­egyike termelőszövetkezeti tag volt. 1959-ben egyéni parasztként dolgozott, amikor meghalt. Tanyája /a 912/2. sz./ ma egyik gyermekének otthona. Kathi Zsigmond idős és beteges ember volt, ezért 1952 végén lemondott, illetve leváltották az elnöki tisztből. Utódja a Ságvári tsz-ből, a városi pártszervezet utasí­tására áthelyezett Varga Anta l lett. Személyében a

Next

/
Thumbnails
Contents