Bencsik János – Nyakas Miklós: Adatok Hajdúböszörmény agrártörténetéhez. A Zója termelőszövetkezet története 1950 - 1975. / Hajdúsági Közlemények 5. (Hajdúböszörmény, 1975)

Tartalom

- 42 ­A növénytermesztésnél nem tudják tartani a termésátlago­kat. Ennek okát a szántás rossz minőségében jelölik meg. Mint emiitettük még súlyosabb volt az állattenyész­tés helyzete. Fejlesztése sok gondot és problémát jelen­. ahriak ellenére. ho;;y a kormányzat a közös állatál­i ma .y ügyét a 1egmesszebbmenően támogatta. A Haladásnál A ' 1! 1 rtás és a szarvasmarha tenyésztés kezdett nagyabb -r rp n -z jutni . A nehézségekre jellemző, hogy 1958 nya­rán a juhhodály épitését azzal kellett indokolni, hogy a juhok Pródról rövidesen beszorulnak, s nincs hol el­hel ,' zni őket. A tehénállomány számára ugyancsak istállót kel tt épiteni. Ugy gondolták, hogy a szükséges téglát maguk égetik ki és az építkezéshez hitelt vesznek fel. A s-port a tehénészrek tanyai lakást biztosított, de igy is g ind volt a megfelelő szakember biztosítása. A szar­vasmarha-tartást ugy is igyekeztek felsőbb szerveink tá­:n gatni, hogy a tejüzemnek beszállított tej után 1958 augusztus 1-től literenként 2o dkg korpát juttattak. A szarvasmarhatartást a Haladásban igy is sokan ellenez­ték: "Mire tartsuk azt a sok marhát ehhez a kevés föld­höz". olvashatjuk a jegyzőkönyvben. A t vábbi fejlődést nehezitette a ve zetés szakmai L: . k-szü lt s égének hiánya- Bár a csoportgyülésen ugy .fo­galmaznak 1958 áprilisában, hogy a vezetés szakmai kép­zettsége részben kielégítő, de a további szakmai képzést a t.- . v vetése megköveteli. Ezért is fogalmazódik meg kö\ t menyként a kettős könyvvitel bevezetés e, ehhez ázó- ( -j.r, pontos adatszolgáltatásra lenne szükség. 1958­ba még olyan állapotok uralkodtak, hogy azt megvalósi­t- rem ehetett. Feltétlenül problémákat okozott a mu; k ' fc i. tek kellő el nem határoltsága. igy a vezetők * - rt érezték, hogy hatásköri túllépés áldozatai. V k k ez a párt- és a gazdasági vezetés embereire s. A vezetőségi ülésen 1958. augusztusában panaszként ha:g. - ott el. hogy " a titkár elvtárs bele kaparászik a munkámba, én azt mondom, hogy ne pisztáljon én elébem." A Zója termelőszövetkezet munkaszervezete a rendel­ke • üKi á. ó források szerint brigádokból, illetve m 'kacsaportokból állott. Hiba volt azonban különösen einte, hogy a csoportvezetők rendkivül kevés jogkörrel eiiQ-lk ztek, s a munkabeosztásban gyakran "keresztül nyúltak rajtuk". 1958 októberében ezért nagyobb önálló­ágot biztosítanak számukra.

Next

/
Thumbnails
Contents