Bencsik János – Nyakas Miklós szerk.: Honismereti írások a Hajdúságból I. / Hajdúsági Közlemények 4. (Hajdúböszörmény, 1974)

Nyakas Miklós: A hajdúváros küldötteinek folyamodványa az országgyűléshez 1792-ben

Ötödször Hogy hajdanában is, a' mint szóról szóra közéb ült a Tekintetes Nemes Vármegyékkel ezen Nemes Hajdú Városok úgy meg különböztetve mint va­lósággal Nemesi Szabadsággal bírók az Ország Gyűléseire különösen hivat­tattak. Hatodszor Hogy minden Nemes Hajdú Város különösenn hivattatnék is az Or­szág Gyűlésére akkor is megkülönböztetést érdemelne, mint a' mellyek közül mindenik a' maga Birtokát az Első Tzikkekben elől-adott, és a' Haza Törvé­nyeiben, a' Nemesi Birtokokra nézve rendelt módon bírja, Mennyivel inkább most, mikor a' Felséges Fejedelem és az Ország Gyűlése által úgy határozta­tik meg, hogy az az egész maga Földét a' Tekintetes Nemes Vármegyék Státusai Jussaihoz éppen hasonló Jussal (: Donatione et Statutione Primo:) Bíró Társaság nem többet hanem két Követeket küldhessen az Ország Gyű­léseire a dolog temészete — a 'köz jó kíványa hogy ezen társaságnak Kö­vetei mindjárt a' Tekintetes Nemes vármegyéké után azoknak sorjában hely­heztessenek. Hetedszer Említett kötelességünknek mindenkor eleget is kívánunk tenni — De érdemeinket inkább tovább is valósággal bé bizonyítani, és nagyobbakra ter­jeszteni, mint sem azokkal dicsekedni kívánunk. Egyebeket azért el halgat­ván, tsak ez egyet említtyük hogy a mint az arról kezünknél lévő Királyi, és Erdemeinket meg esmérő Levelek nyilvánosságosann mutatják, a Törökkel sok esztendőkig tulajdon magunk költségén hadakozni, még is ugyan azon egy időben a Törökkel fojtatandó hadakozásnak fel segéllésére, háromszaz­szorta való ezer Forintokat adni, Királyunk s' Hazánk szeretete kénszerített Melly mostoha időkben, a' mint ugyan azon Királyi Levél bizonyítja, hogy éppen annak szavaival éljünk: Propter jidem et fidelitatem Augustae Do­rnum Austriacae praestitam bis mille animarum ad captivitatem Tartaricam abductionem pati debuimus. Nyóltzadszor Ugyan ezek voltak az okok, mellyekre nézve a' közelebb múlt Or­szág Gyűlésében midőn az Ország Gyűléseire való hivattatásunknak viszsza adattatásáért esedeztünk a' Felséges Haza előtt, ugyan akkor a' Tekintetes Kerületek Gyűléseiben el végeztetett és bizonyos Tzikkelybe (:melly Tzik­kelyt a' maga valóságos Mássában ide tészünk, hogy Nemes Hajdú Városok Követei a Thuropolyai Mezőség Nemesei módja szerént vehessenek az Or­szág Gyűlésében Ülést. Kilentzedszer Maga a' Felséges Fejedelem is méltóztatott bennünket meg kü­lömböztetni, a midőn az Ország Gyűlésére hívó Királyi Levélben, mint Ne­mesek (:Egregii:) úgy hivattattunk. Ezen elől számlált alazatos okainkat annyival nagyobb bizodalommal bátorkodtunk a Felséges Hazának eleibe terjeszteni, mennyivel inkább tud­juk melly vigyázó figyelmességgel légyen a' Felséges Haza az eránt, hogy a Birtokok termeszete leg kissebb részben is tsonkulást ne szenvedjen. Költ Budán Pünkösd havának 19 dik Napján 1792 dik Esztendőben Jablontzay Petes János Kováts György Nemes Hajdú Városok Kerülete Követei 17

Next

/
Thumbnails
Contents