Bencsik János – Nyakas Miklós szerk.: Honismereti írások a Hajdúságból I. / Hajdúsági Közlemények 4. (Hajdúböszörmény, 1974)

Sóvágó Gábor: Madarakról nevezett helyek Hajdúböszörményben

Van ellenben egy „LUDAS" tó a pródi legelő keleti részén. Ez a hajdan sokkal nagyobb szikes, időszakos vízállás már vadlúdról, mégpedig valószínűleg a vetési lúdról (Anser fabalis Lath.) kapta nevét. A pródi legelő sok vízállása, tava mindig kedvelt tanyája volt a vizivadnak s a vadludak ma is meg-megszállnak rajta. A Magyarországon is költő nyárilúd Anser anser L.) szintén élt városunk határán; de ez nádas részeken fészkel — a szikes vízállásnál pedig nem volt nád. Legfeljebb költés után kereshették volna fel csapatai a tavat; ilyenkorra azonban az rendszeresen már kiszáradt. De a nyárilúd soha nem is volt olyan gyakori városunk határán, mint az ősszel tavasszal hajdan ezres, sőt tízezres tömegben megjelenő, a tundrák felől levonuló vetési lúd. Inkább ennek a gyülekezése, lármázása tűnt fel elődeinknek, hogy a tavat LUDAS-nak nevezték el. Határunk legnyugatibb és talán legszebb részén, mostmár a megalakuló Hortobágyi Nemzeti Parknak is egyik kiválóan értékes területén, a Bagotán két nevezetes madárnak is őrzik a nevét a helynevek, egyik a HATTYAS, másik a HOLLÖS. Tulajdonképpen mindkettő pusztai vízfolyás; a Hortobágy jobbparti mellékvize. A Hattyas ér már a XVIII. század elején szerepel a városi jegyzőkönyvekben. Mellékén levő lapos a HATTYAS FENÉK, torkolata a HATTYAS FOK, sőt még halom és erdő is viselte ugyanezt a nevet. Semmi kétség, hogy ezeket az óriási termetű, gyönyörű fehér tollú hattyúról nevezték el, de az már nehezen dönthető el, hogy melyikről? Két nagy hattyú fordult elő hazánkban, a fekete-sárga csőrű, nyakát egyenesen hordó énekes hattyú (Cygnus musicus L.) és a narancsvörös csőrén fekete bütyköket növesztő, hajlított nyakkal járó bütykös hattyú (Cygnus olor GM.). Az előbbi a XVIII. században, utóbbi a XIX. században fészkelt utoljára Magyarországon. Európában az énekes hattyú jelenleg már csak a tundrákon költ, bütykös hattyú az Északi-, Keleti- és a Fekete tenger partvidékén is. Atvonulóban, télen ma inkább az énekes hattyú kerül elő. A böszörményi HATTYAS azonban már a XVIII. század elején ezt a nevet viselte; tehát a faj későbbi elterjedése, vagy eltűnése nem játszott szerepet az elnevezésnél. Hankó Béla klasszikus tanulmányából tudjuk, hogy a bihari Sárréten az 1700-as évek kezdetén még mindkét faj költött. Tudomásunk szerint a Réten és a Bagotán nem volt fészkelésre alkalmas mocsár, de átvonulóban, kóborlóban ezekre a helyekre is elvetődött és a Hattyas ér vizén, kiöntéseiben megmegpihent. A HOLLOS ÉR (Hollós dűlő, Hollós lapos, Hollós fok) nevét csak a hollóról (Corvus corax L.) kaphatta. Abban az időben a ridegpásztorkodással foglalkozó terüeteken általánosan ismert madár volt a holló, az elhullott jószágok egyik eltakarítója. Még a XX. század első harmadában is rendszeresen megkerült a Hortobágyon és a Bagotán is ez a hatalmas fekete madár — de a civilizáció terjedésével elvadult erről a vidékről. Olyan ritkává vált, hogy én magam 42 esztendei madártani vizsgálódásaim során soha a szabadban hollót még nem láttam, pedig számtalanszor jártam a Hortobágyon és környékén — így a festői szépségű Hollós-érnél is. Volt Hollós nevű falu is Szabolcs megye területén, hihetőleg itt a Bagota környékén — már a középkorban említik. A holló a hazánkban élő madarak közül a legértelmesebb — ha szabad így mondani, a legokosabb. Nem véletlenül került a Hunyadiak címerébe: kiváló család kiváló madarat választott címerállatnak. Óvatos, ravasz, rendkívül ta49